OSHO gondolatok mindennapra 2016. május 1.

Szerző: Dudás Mária | Utolsó frissítés: 2015. Március 01.

Kategória: OSHO Mindennapra | Címkék: asztrológia, bölcsesség, boldogság, életmód, gyermekasztrológia, meditáció, mindennapra, önbizalom, önismeret, OSHO, Sebestyén Attila, tanácsadás

osho Sötétség "Sose törődj a negatív dolgokkal. Égeted a gyertyát, és a sötétség magától eltűnik." Ne próbálj harcolni a sötétség ellen. Nincs rá mód, mert a sötétség nem létezik – hogyan harcolhatnál ellene? Egyszerűen gyújts meg egy gyertyát, és a sötétség eltűnik. Tehát felejtsd el az összes negatív dolgot, ami jellemzően az emberi elmét kísérti. Csak gyújtsd meg a lelkesedés egy kis gyertyáját. Reggel kezdd úgy a napot, hogy nagy lelkesedéssel kelsz fel, azzal az elhatározással, hogy ma igazán nagy örömmel fogsz élni – és azután kezdj el nagy örömmel élni. Edd meg a reggelidet, de úgy edd, mintha Istennel ennéd. Akkor szentséggé válik. Fürödj meg, de emlékezz rá, hogy isten benned van, Istent fürösztöd. Akkor a kis fürdőszobád templommá válik, és a rád zuhogó víz keresztség lesz. Minden reggel nagy elszántsággal, bizonyossággal, tisztasággal kelj, azzal az önmagadnak tett ígérettel, hogy a mai nap mérhetetlenül csodálatos lesz, és te mérhetetlenül át fogod élni. És minden éjszaka, amikor lefekszel az ágyadba, emlékezz újra arra, mennyi csodálatos dolog történt veled a nap folyamán. Maga az emlékezés is segít, hogy a másnap újra áldott legyen. Csak emlékezz, azután merülj álomba, azokra a csodálatos dolgokra emlékezve, amelyek aznap történtek. Az álmaid még csodálatosabbak lesznek. Magukban hordják a lelkesedésedet, és az álmaidban is új energiával kezdesz élni. Tégy szentté minden pillanatot. Forrás: OSHO Mindennapra Meditáció csak neked! (Személyre szabott, születési horoszkóp alapján készülő gyógyulást segítő meditáció)

Cikk kategóriák

Címkék

Legfrissebb cikkek

Hold a mindennapokban

Heti Holdállások 2026 október 19-től október 26-ig

A 43. hét holdállásai

2026.10.15 | Dudás Mária
Asztrológia

Retrográd Vénusz

A Vénusz 2026. október 3-án irányt vált és látszólagos hátrálásba kezd a Skorpió jegyében, amit csak november 14-én fog abbahagyni. Hátráló mozgásának köszönhetően október 26-án visszalép a Mérleg jegyébe.

2026.10.10 | Dudás Mária
Havi horoszkóp

2026. októberi horoszkóp

Októberben a kapcsolataink, az önértékelésünk és a korábbi döntéseink nagyobb figyelmet kaphatnak.

2026.10.10 | Dudás Mária
Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom