Az, hogy mikor milyen betegségünk lesz, függ lelki állapotunktól. Ilyenkor üzenetet kapunk fizikai testünkön keresztül, min kellene változtatnunk, mi az amit magunkba folytunk és nem oldottuk meg. Sosem véletlen milyen tünet mikor keletkezik. Ahogy megfejtjük a szimbolikus jelzést, a tünetek is csökkenni fognak, vagy akár varázsütésre el is múlnak. Most nézzünk pár olyan betegséget, ami nyáron sűrűbben fordul elő.
Hasmenés, hányás Képtelenek vagyunk adott élethelyzetet feldolgozni, megemészteni. Szeretnénk mindentől gyorsan megszabadulni, és nem akarunk semmit befogadni. Főleg érzelmekre utal a probléma, tehát el kell engedni a félelmeket, bűntudatot.
Hányás Valamitől felfordul a gyomrunk, nem tudunk egy adott helyzetet megemészteni. Düh, félelem és lázadás dolgozik bennünk, mert nem akarjuk elfogadni a változást, de nem adunk hangot ennek kifelé.
Napszúrás A fizikai oka, hogy túl sokat voltunk a napon, de ennek is megvan a lelki oldala. Hiszen nem mindenki kap napszúrást. A probléma gyökere: ellenállás a Nap tűz elemével szemben. Ugyanakkor bármennyire furcsa is a legmélyén bűntudat dolgozik, valami miatt ezzel büntetem magam. Tudat alatt pl. az dolgozhat, nem érdemlem meg a pihenést, hát nem is hagyom jól érezni magam.
Kiütések Valami megzavarta a harmónia érzetünket, már „kiütésesek” vagyunk tőle. Irritál a helyzet, a személy aki vagy ami miatt rosszul érezzük magunkat. Meg kell tennünk a szükséges változtatásokat, le kell döntenünk saját korlátainkat. Amikor a kiütés, viszketéssel is párosul, akkor az arra jelzés, hogy adott helyzet vagy ember már nagyon irritál.
Ájulás Valóságtól való elmenekülés. Feladjuk, mert nem tudunk egy helyzettel megbirkózni. Félelem, szorongás és tehetetlenség dolgozik a háttérben. El kell engedni a régi dolgokat, a múlt legyen végre tényleg múlt. Egy esemény előli menekülés vágya, amiről úgy érzem, túl gyorsan történik.
Dudás Mária asztrológus 06/30-4515002