Miért válnak motiválatlanná a kamaszok? Hogyan segíthetünk kamasz gyermekünknek?

Sokaktól és sokfelől hallom, hogy kamasz gyermekük motiválatlanná vált, lusta, nem tanul, a félév közeledtével sok szülő szembesül azzal, hogy romlottak a jegyek, a gyerek fáradt, motiválatlan. Merülnek fel a kérdések, hogy miért? Főleg, ha azt látja a szülő, hogy a gyerek egész délután csak tanul. Igen tanul, de a hatékonyságot szülőként nehéz lemérni.
Ebben a korban, már szeretnek becsukott ajtó mögött létezni, így egyáltalán nem biztos, hogy a tanulással eltöltött idő valóban annyi, mint amennyit gondolnánk. Van, hogy egyszerűen már olyan fáradtak, hogy képtelenek összpontosítani, figyelmük el-el kalandozik. Ilyenkor jobb lenne, ha kicsit pihennének, mielőtt belevágnak a másnapi felkészülésbe.
A kamasz gyerekeinket sokszor szidjuk, pedig ha megpróbálnánk objektívan megfigyelni őket, akkor rájönnénk, hogy csak megértést akarnak. Persze kívülről csak azt látjuk, hogy szerencsétlenkednek, hisztiznek, számunkra apró és indokolatlan ügyekben is. Pont azért váltanak ki haragot bennünk, mert igazán nem értjük mi folyik bennük. Mivel nekem is van egy kamaszkorú gyermekem, alkalmam van arra, hogy tanácsadóként is figyeljem viselkedését, a benne zajló érzelmi zűrzavart. Szerencsés vagyok, mert őszinte velem, és benne is megvan a másfajta szemléletmód, amiben én is hiszek. Mi mindig keressük az okokat, a belső lelki folyamatokat, amik kiváltják a külső történéseket. Nem másokra mutogatunk, hanem befelé figyelünk, vagy a testi jeleket figyeljük, hogy megfejtsük lelkünk állapotát. Így sokszor kérdezem meg, ha a serdülő gyerekek problémájával szembesülök, hogy ő mit gondol erről. Segítségével beleláthatok a kamaszok egyedi érzelemvilágába és gondolkodásmódjába. Egyfajta tolmácsként működik ilyenkor.

Azt tapasztalom, hogy sokan közülük érzelmi roncsok, feszültség az életük, mert szeretnének jól teljesíteni, ugyanakkor mindenhonnan csak azt hallják, hogy lusták, nem csinálnak semmit. Még ha egyes gyerekeknél ez igaz is, a nagy átlag azért törekszik arra, hogy jól teljesítsen, jó jegyeket szerezzen. A szülő lehet, hogy csak akkor látja őket, amikor épp szünetet tartanak a tanulásban, és amit rögtön le is reagálnak egy-két feddő szóval, hogy azért tanulsz is? Ez is stresszeli őket, hiszen igazságtalannak tartják, hogy a befektetett munkájukat semmibe veszik, és nem értékelik. Másik stressz forrás, amikor hiába kérnek segítséget egy bizonyos feladathoz, nem kapják meg azt. Tehetetlennek érzik magukat, aminek jó esetben hisztivel hangot adnak, de rossz esetben elfojtják érzéseiket, fokozva ezzel belső feszültségüket. Ez az állapot aztán oda vezet, hogy az iskolában sem tudnak úgy teljesíteni, ahogy kellene.
Pedig tanulnak, készülnek, de az érzelmi bizonytalanságuk, az idegrendszeri túlfeszítettségük megakadályozza ezt. Így megkapják a tanároktól is a feddő megjegyzéseket, hogy nem tanulnak, lusták. Ez csak erősíti bennük azt a tudatot, hogy semmire sem jók, semmit sem tudnak megfelelően elvégezni. Egyre kevésbé érzik azt, hogy értelme van a tanulásuknak, hiszen pozitív visszajelzést sehonnan nem kapnak. Olyan jó lenne, ha a szűkebb és tágabb környezet rájönne arra, hogy mindannak ellenére, hogy sok idegesítő dolgot csinálnak, nagyon küzdenek azért, hogy megtalálják helyüket a világban.
Változtatni tudunk a helyzeten, ha észrevesszük a legapróbb pozitív eredményüket is, ha megpróbálunk a jó dolgokra fókuszálni velük kapcsolatban. Minél többet találkoznak azzal, hogy elismerik őket, annál jobbá válnának a jegyeik, és nagyobb kedvük lesz tanulni is. Az iskolában is, ahelyett, hogy azzal stresszelnék őket, hogy negatív képként, az érettségivel, vagy a tovább tanulással ijesztgetik és nyomasztják őket, pozitív célokat kellene eléjük állítani. Nem azt kellene napi szinten hallaniuk, hogy ha így tanulsz továbbra is, akkor nem tudsz majd leérettségizni, nem vesznek fel sehova, azt kellene hallaniuk, hogy milyen lehetőségeik vannak, és milyen célokat tudnak reálisan elérni. Sokan közülük, még azzal sincsenek tisztában, hogy mire volnának képesek, milyen adottságaik vannak. Számtalanszor találkozok olyan fiatalokkal, akik csodálkozva néznek, amikor elmondom nekik, hogy milyen adottságok vannak bennük és ezzel mire lennének képesek. Van, hogy ez is elég ahhoz, hogy beinduljanak, és látva a lehetőséget, újra motiváltakká váljanak. Persze ahhoz, hogy ez hosszú távon is működjön, a későbbiekben szükségük van a pozitív megerősítésekre a szülők és tanárok felől is.
Ugyanakkor arra is meg kellene tanítanunk őket, hogy ne akarjanak mást okolni sikertelenségük miatt, hanem próbálják megtalálni a bennük működő negatív gondolatokat, amivel a helyzeteket megteremtik. Ha nullának érzik magukat, akkor a környezet is ezt fogja feléjük sugározni. Ahogy ők maguk értékelni és szeretni kezdik magukat, és elfogadják, hogy tökéletes kis emberi lények, az életük és az elismertségük is változhat. Mi szülők pedig próbáljunk minőségi időt eltölteni velük, odafigyelve rájuk, meghallgatva őket. Próbáljuk megérteni, nem véleményt alkotni, csupán meghallgatni és szeretni őket. A kamaszok nagyon érzékenyek, nagyon sok kétség dolgozik bennük, és nagyon sok kérdésre keresik a választ saját magukkal kapcsolatban. Azzal lehetünk leginkább a segítségükre, ha nem rájuk akarjuk erőltetni saját világnézetünket, gondolatainkat, hanem hagyjuk, hogy ők maguk találják meg ezeket. Azok a mintáink, amiket el tudnak fogadni, úgyis beépülnek önmaguktól az életükbe, ha nem erőszakoljuk rájuk. Saját egyéniséggé kell, hogy váljanak, akkor lesznek igazán boldog és elégedett felnőttek.

Segíts nekik hogy egyéniséggé váljanak, tanulj gyermekasztrológiát!

Dudás Mária gyermekasztrológus
06/30-4515002