Symbolon kártya - A fúriák

Szerző: Dudás Mária | Utolsó frissítés: 2025. Január 11.

Kategória: Symbolon kártya lapok | Címkék: Symbolon kártya

a_furiak

A FÚRIÁK (Jelölés: Szűz/Vízöntő, Merkúr/Uránusz)
Összegzés: a bosszú szelleme, paranoia (üldözési mánia), őrület, alkalmazkodás képtelenség, fúriáktól üldözve, erős nyugtalanság
A kártya értelmezése Ez a kártya lelkünk legbenső félelmeinek egyikét mutatja be. A görög mitológiában ismeretesek az Erinnüszek (a rómaiaknál FÚRIÁK), akik a bosszúállás istennőiként minden egyes embert felkeresnek, aki nagyon nagy vétket követett el a sors fontos törvényei ellen. Így például az anyagyilkost (apa-, testvér-, vagy rokongyilkost) üldözik, és villámokkal, kígyókkal és korbáccsal olyan sokáig a nyomában maradnak, hogy a tettes – az őrülettől való félelmében – inkább a halálba menekül, és ezzel tettét megbosszulták és eltörölték. Hogy milyen hatalmuk van ezeknek a lényeknek, az Héraklész kijelentéséből válik egyértelművé: ha a Napnak olyan kedve lenne, hogy megváltoztassa járását, az Erinnüszek megakadályoznák őt ebben. A mai viszonyok között sem haltak ki ezek a lények, továbbra is űzik, nyugtalanítják az embereket a mélyen a tudatalattiban gyökerező lelkiismeret-furdalás, vagy bűnhődni akarás formájában. Az emberek, bár nem ismerik üldözőik nevét, nagyon is érzik, hogy egy erő hajtja őket. És valóban, nagyon erős annak a képzete, mintha valami sötét erő űzné őket. Ha ez a sötét erő a felszínre kerül, mindig álarcban érkezik, és könnyen lehetséges, hogy az érintett emberen üldözési mánia hatalmasodik el: elhiszi, hogy más ártani akart neki, valamit el akar lopni tőle, vagy el akarja foglalni a helyét. A rasszizmus és idegengyűlölet egy jó része ebből a motívumból táplálkozik, és a saját maga bűnétől való félelmét a „kintiekre”, tehát az idegenekre vetíti. A mai lélekben a következő érzések játszódnak le: múltam egy sötét foltja – ami általában abból áll, hogy az emberi együttélés egy törvényét élesen megszegtem – elkezd növekedni bennem, alakot ölt, azon személyként jelenítődik meg, akit megsértettem, és most bosszúból (mélyen bennem) ellenem tör. Mivel a világ összes kincséért sem akarom tudomásul venni ezt a személyt és nem akarok emlékezni a törvényszegésemre, ezért mindent megteszek azért, hogy még jobban elzárjam ezt a félelemkeltő lényt, és hogy –tudatom szintjén – még inkább eltávolodjam tőle. Vagyis igyekszem megőrizni lelki tisztaságomat („nem csináltam semmit!”). Köztem és lelkiismeretem között a szakadék egyre mélyebb lesz és – szélsőséges esetben – skizofréniához is vezethet. De a bosszúállás istennőit nem lehet eltüntetni, félelmem által csak erősebbek és elevenebbek lesznek, és egyre erősebben rázzák az elfojtás börtönének rácsait, ezzel pedig bennem is lábra kap egy ideges nyugtalanság, egyfajta félelemmel teli űzöttség. Vannak emberek, akik az öngyilkosságba menekülnek az Erinnüszek elől, azzal az eredménnyel, hogy ezek a lények még életeken keresztül a nyomukban maradnak. A tőlük való megszabadulás egyedüli módja abban áll, hogy vétkeinket a tudat szintjére emeljük és megtesszük a beismerés nehéz útját. A mítosz is ezt a kiutat tanácsolja: ha magamra vettem azt a nehéz feladatot, hogy a bosszúállás istennőit mint hozzám tartozó lényeket felemelem a tudatom szintjére, és helyet csinálok nekik a lelkemben, akkor már megváltoztatják alakjukat. Átlényegülnek sorsistennővé, nevük most már „Eumeridák”, akiket szívesen látok magam mellett, és akik elkísérnek utamon és őrzik, figyelik törvényeimet.
A kártya értelmezése Egy férfi félelemmel eltelve menekül, hiszen háta mögött a bosszúállás Istennőjének alakja jelenik meg. Medúzafején kígyók vonaglanak, és kezeivel kígyókat hajigál, amelyek villámokká változnak. Olyan rettenetes látványt nyújt, és akkora veszélyt hordoz magában, hogy a férfi nem képes elviselni és menekülni akar. Arca ijedt maszkká torzult – könnyen elképzelhető, hogy inkább feladja a menekülést, és az őrületbe merül, vagy másképpen kifejezve: az őrületbe menekül. Vörös kendőt hord, amellyel tudat alatt azt jelzi, hogy vétkesnek érzi magát, amit tett, az mélyen nyomja lelkiismeretét.
A kártya jelentése a kirakási rendszerben
a) (egyedüli vagy első kártyaként): A probléma Egy olyan bűn terheli lelkedet, amely most elnyomott félelem formájában mutatkozik meg, és ami elől legszívesebben elfutnál. Azt gondolod, hogyha nem foglalkozol a dologgal, akkor nem is fogja senki észrevenni. De a „vétked” már régóta alakot öltött és most nyugtalanságot kelt benned. Úgy érzed, üldöznek, és ez valóban így is van. De az ellenség nem kívülről jön, mint ahogyan kezdetben hiszed, hanem saját bensődből. Szepes Mária mondatai igazat beszélnek: „A karma vérszomjas kutyái csakugyan a nyomunkban vannak. Ugyanakkor éppen ahhoz a problémához űznek minket, amelyik elől menekülni akarunk. És bármennyire meneküljük is tőle, egyszer majd lábunk elé fogják helyezni ezt a problémát.”
b) (következő kártyaként): Út a problémán keresztül Itt az ideje, hogy házat építs vétkeidnek és mindennek, amelynek megszerzésére vétkeid késztettek. Cselekedeteid csak egy helyen találnak otthonra: a tudatodban. Csak miután minden tanulságot levontál és érthetővé vált benned, hogy mit jelent ez lelked számára, akkor találja meg lelkiismereted fokozatosan békéjét.
c) (utolsó kártyaként): Eredmény Már nem menekülsz többé a fúriáktól, hanem szembenézel velük, mivel mostanra rájöttél, hogy nem tudod elkerülni a „büntetésedet”. A fúriák csak akkor fognak átváltozni, ha megértetted, mit akarnak közölni veled. Akkor majd megenyhülnek, már nem kell haragosnak lenniük és jóindulatú Eumeridákká változnak.
Forrás: Peter Orban – Thea Weller – Ingrid Zinnel: Symbolon Symbolon kártya tanfolyam itt!

 

Cikk kategóriák

Címkék

Legfrissebb cikkek

Hold a mindennapokban

Holdállások május 3-tól május 10-ig

A 19. hét Holdállásai

2026.04.28 | Dudás Mária
Hold a mindennapokban

Skorpió Telihold varázslat

A Telihold napja mindig misztikus és különleges, de ez a nap még varázslatosabb, hiszen a titokzatos Skorpió jegyében köszönt ránk a Telihold.

2026.04.26 | Dudás Mária
Hold a mindennapokban

2026. május 1. Telihold a Skorpió jegyében

Különleges hónapnak ígérkezik a május, mert a hónapot egy Teliholddal kezdjük és egy Teliholddal zárjuk. Amikor két Telihold van egy hónapban, akkor az az elengedés, lezárás és beteljesülés időszakára utal, amihez a keretet a két Telihold adja majd meg.

2026.04.26 | Dudás Mária
Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom