OSHO gondolatok mindennapra 2016. július 13.

Örökkévalóság „Az örökkévalóság nem az idő mindörökké tartó folytonossága. A szótárakban ezt jelenti: örökké és örökké. De az örökké egy időrész: meghosszabbított idő, a végtelenségig meghosszabbított, de attól még idő. Az örökkévalóság az időből való kilépés, időtlenség, nem-idő.” A jelen pillanat az ajtó az örökkévalósághoz. A múlt és a jövő időrészek. A jelen nem időrész, a jelen egyszerűen a kettő között van, a múlt és a jövő között. Ha tökéletesen éber vagy, csak akkor vagy a jelenben, máskülönben elszalasztod. Ha nem vagy éber, mire éberré válsz, addigra a jelen már eltűnt, múlttá vált, olyan gyors. Tehát a múlt és a jövő között van egy ajtó, egy szakadék, egy időköz – most -, ez az ajtó az örökkévalósághoz. Csupán az örökkévalóságban lehetséges az üdvösség: az időben legjobb esetben csak a gyönyör, legrosszabb esetben a fájdalom – de mindkettő tünékeny. Természetük nem különbözik. A fájdalom jön és megy, a gyönyör jön és megy. Pillanatnyiak, vízbuborék. Az üdvösségnek nincs ellentétpárja. Nem gyönyör és fájdalom, nappal és éjszaka dualitása. Nem duális, nem ismer ellentétet. Transzcendencia. Próbálj minél inkább a jelenben lenni. Ne menj bele túlságosan a képzeletbe és az emlékezetbe. Mindannyiszor, ha azon kapod magadat, hogy az emlékezetben, a képzeletben kalandozol, hozd vissza magadat a jelenhez, ahhoz, amit éppen teszel, oda ahol vagy, ahhoz, aki vagy. Húzd vissza magad újra és újra a jelenbe. A Buddha úgy nevezte: újra összeszedni magadat, ebben az összeszedésben lassan-lassan megérted majd, mi az örökkévalóság. Forrás: OSHO Mindennapra