Munay-ki kilenc+1 rítus

Részvételi díj: 30 000 Ft

Oktató: Dudás Mária
A Munay Ki rítusokat, az inkák szellemi örökségét Alberto Villodo amerikai antropológus hozta el Peruból. A Munay-ki az inkák leszármazottjaitól (Q’ero nemzet), a perui őshonos népeitől származó Kilenc Rítus Beavatás.

Régebben, ha valaki meg szerette volna kapni a rítusokat, hosszú éveket kellett eltöltenie a szent tanok tanulásával, mielőtt részt vett a beavatási rituálén. Az andokbeli Öregek úgy hiszik, az emberi történelem egy kritikus csomóponthoz érkezett, s ezen rítusok el kell, hogy jussanak minél több emberhez.

A Munay-Ki egy kilenc rituálés beavatás, amiben az részesülhet, aki gondoskodást fogadott minden teremtményért és célja, hogy a bölcsesség és az erő emberévé váljon. Ahogy megtapasztaljuk a Munay-kit, megérezzük az úgynevezett fényteremtmények jelenlétét és bölcsességét. Ők azok a segítők, akik már kiléptek az időből, és megszabadultak az újjászületés és a karma terheitől. Ahogy a rezgésszinted emelkedik, ezek a fényteremtmények eljönnek hozzád és vezetnek. Amint kapcsolatba lépünk velük, olyan megértésben lehet részünk, melyet eddig soha nem tapasztaltunk személyesen, de mostantól bármikor elérhetővé válnak.

A Munay-ki megtisztítja Fénylő Energia Mezőnket a lelki salakanyagoktól, amiket a múltbeli traumák hagytak hátra, és amik nem csak gyermekkorunkban, hanem karmikusan, előző életünkben is keletkezhettek.

Alberto Villodo szerint, a Munay-Ki egy quechua (Peru és környékén beszélt őshonos nyelv) szóból származik, és azt jelenti „Szeretlek”.

Munay: Szeretlek
Ki: Téged

Az energiatestünk is változni fog az átadások alatt, vagyis ennek hatására egy DNS-kódolás is történik, mely elindítja a Fényemberré válásunkat, segít a Tudatos életünk kialakításában, abban hogy tudatosabbak legyünk az interakcióinkban másokkal, és visszavezet bennünket a természet ritmusához.
Minden egyes rítus más dimenziókkal, fénylényekkel és minőségekkel köt össze bennünket. Attól kezdve, hogy megkapod a rítusokat, máris változik az életed.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Munay-ki bent a testben szépen csendben teszi a dolgát, ahol pedig gubancot talál, azt fogja és kisimítja.

2014-ben egy mérföldkőhöz érkeztünk, ekkor vált elérhetővé a szám szerint tizedik, de elnevezés alapján 13. Rítus, az Anyaméh rítusa, mely a fenti alapelvek érvényesülését segíti elő. Ez a Rítus önállóan ismegkaphatóó, de én két másik rítussal együtt adom át, hogy még hatékonyabbá tegyük a lelki megtisztulást, minél mélyebb szinten.

A Munay.ki 9+1 rítus átadás díja:                                               30.000 Ft/fő (1 napos)
Az átadás kis csoportban zajlik, maximum 4-6 fő.
A rítust magad hasznára kapod, átadásra csak az oktatói képzés után válsz alkalmassá.
Októberi időpont csoportnak:

2024. október 12. 10 órától kb.17 óráig

Helyszín: Balatonlelle
Egyéni beavatásra is van lehetőség, ebben az esetben a díj: 50.000 Ft

13. Anyaméh rítus + Gyógyítók rítusa és az Erő sávjai rítus
A kiscsoportos beavatás díja:                                                        10.000 Ft/fő
Egyéni Rítus átadás:                                                                        20.000 Ft
Januári időpont:

2024.

Visszajelzés a rítus átadásról:
"Drága Marcsi! Hálásak vagyunk a rítus - átadások során kapott tanításokért, gyógyításokért ès a végtelen, lelkünket melengető Szeretetért! Hála Érted, Neked! Szeretettel Ölel: Kriszti ès Joci"

Munay-ki oktatói képzés (3 nap kis csoportban)
Időpontja: 2024. október 25-27. Minden nap 10 órától kb. 16 óráig

Ára: 90.000 Ft/fő
A képzés azért 3 napos, mert energetikailag nagyon sok energia megy rajtunk keresztül minden egyes rítus átadásánál, ami egy nap alatt egyrészt megterhelő, másrészt ha te is szeretnéd továbbadni a rítusokat egy nap alatt 10 energia átadást nem lehet megkapni és megtanulni úgy, hogy biztonsággal át is tudjuk adni másoknak. . A rítust minden résztvevő általam egyenként kapja meg, eztután kerül sor az átadás módjának gyakorlására a támogatásommal. A Rítus átadása után Meditációval erősítjük a bennünk zajló folyamatot és megbeszélük a felmerülő kérdéseket, érzéseket.
A tanfolyami napokat szakrális tér megnyitásával, a különböző elemek meghívásával kezdjük, így a tanfolyam elvégzése után már magaboiztosan tudja minden résztvevő kialakítani saját szent terét.
Az oktatói képzés elvégzéséről hivatalos tanúsítványt kap minden résztvevő, így jogosult lesz oktatói képzés tartására. Emellett a teljes oktatói képzésen Pi -követ is kapsz, amit a 3. nap végén vihetsz magaddal.Felnőttoktatási regisztációs számunk: FKB/2020/001483.

Visszajelzés az oktatói képzésről:
"Hálás vagyok Marcsinak, hogy részese lehettem ennek a csodálatos utazásnak🙏 Aki csak megteheti, éljen a lehetőséggel, mindenkinek szívből ajánlom!! (Ica)"

A MUNAY-KI rítusai:

Első Rítus: Gyógyítók Rítusa
Ez rituálé, összeköt téged fényes teremtmények generációival. Ők a múlt Földőrzői, akik eljönnek, hogy személyes transzformációdban segítségedre legyenek. Temérdek spirituális segítség érhető el és ezek a fényes teremtmények dolgoznak veled, miközben alszol vagy meditálsz, hogy begyógyítsák a múlt és egyben őseink sebeit. A rítus egyben felébreszti a gyógyító energiát kezedben, így mindenki, akit megérintesz áldott lesz.

Második Rítus: Az Erő Sávjai
A második rítus öt energia övet tartalmaz, a föld, levegő, tűz, víz és a tiszta fény támogatásával. Ezeket sávokat, öveket a Fénylő Energia Testedre helyezzük fel, és mint hatékony szűrők, minden feléd közelítő negatív energiát lebontanak az öt elem valamelyikére. Ezek az energiák ahelyett, hogy megbetegítenének, a jövőben táplálni fognak téged. Az Erő Sávjai mindig be vannak kapcsolva, így a negatív energiák rögtön visszacsapódnak rólad. A mai félelemmel teli világban, a sávok nélkülözhetetlen védettséget biztosítanak.

Harmadik Rítus: Harmónia Rítus
Hét archetípus mintáját kapod a csakráidba. A Kígyó, a Jaguár/Puma, a Kolibri, a Sas/Kondorkeselyű, Huascar (az Alsó Világ és a Tudatalatti őrzőjének), Quetzal Coatl (a Középső Világ, az éber tudatállapot világának őrzője), és Pachakuti (a Felső Világ, szupertudatos, kollektív tudatosság és az eljövendő idő védelmezőjének) jelentlétét tapasztalhatod meg. Ezek az archetípusok, mint magok kerülnek beültetésre. Ezeket az archetípusokat, mint magokat ültetjük el energiaközpontjaidba. A magokat tűzzel csíráztathatod, amihez több tűzszertartást hajtunk végre. Ezzel a magokat felélesztheted, és segíthetsz nekik nőni. A magok, miután felnőttek, segítenek azon lelki salakanyagokat megtisztítani, amelyek a csakráidban halmozódtak föl, így azok eredeti, szivárványszíneikben tudnak majd ragyogni. E rituálé segít, hogy elengedd a múlt fájó részét, ahogy a kígyó elhullajtja a bőrét.

Negyedik Rítus: Látnokok Rítusa
E rítus fény utakat aktivál, amelyek összekötik a látókérget a harmadik szemmel és a szívcsakrával. A rítus felébreszti a benned rejlő látnokot és a képességet, hogy érzékeld az energia láthatatlan világát és a lelkeket.

Ötödik Rítus: Napőrzők (Daykeeper’s) Rítusa
A rítus mestergyógyítók generációival köt téged össze, a múlt Napőrzőivel. Ők képesek segítségül hívni az ősi szent helyeket (pl. Machu Picchu, Stonehange) hogy gyógyulást és egyensúlyt hozzanak a Földre.
Ezzel a Rítussal kapcsolatba kerülsz a Laikák generációjával. A Napőrzők hívják a Napot minden nap, hogy felkeljen és lenyugodjon. Képesek az embereket harmóniába hozni az Anyafölddel. A Napőrzők voltak a gyógyítók (curanderos), a gyógynövény szakértők, nagy tudású nők, akik ismerték a Föld női vonásait is, de közéjük tartoztak a bábák is, akik a születésnél és a halálnál is segédkeztek. Ezzel a rituáléval elkezded a belső nőiességed gyógyítását, és segít, hogy átlépd félelmeidet és békében éld mindennapjaidat.

Hatodik Rítus: Bölcsességőrzők Rítusa
Összeköt téged fényes teremtmények generációival a múltból és a jövőből. A legenda szerint az ősi bölcsesség a magas hegységekben lakozik. Ez a rituálé a hófedte csúcsokkal van kapcsolatban, az erő szent helyeivel. Ez a rituálé a belső férfiasságod gyógyulását segít elő. Hozzájárul, hogy kilépj az időből, s megtapasztald az időtlenséget. A Bölcsességőrzők generációja gyógyító férfiak és nők, a múltból, akik legyőzték a halált és kiléptek az időből. A Bölcsességőrzők dolga, hogy megvédjék a gyógyítás tanait, és hogy megosszák azokat másokkal, amikor időszerű és szükséges.

Hetedik Rítus: Földőrzők Rítusa
A rítus összeköt téged az arkangyalokkal, Galaxisunk védelmezőivel. Róluk az hírlik, hogy ember alakjuk van és magasak, mint a fák.
A Földőrzők, akik az összes élet védelmezői a Földön, ezen őrangyalok közvetlen védelme alatt állnak, s meg tudják idézni erejüket, bármely szituációban, amikor szükség van rá, hogy gyógyulást és egyensúlyt hozzanak. A Földőrzők rítusa segít elsajátítani a látnokok képességét és valóssággá álmodni a világot. A rituálé összeköt téged a csillagokkal és a Nappal.

Nyolcadik Rítus: Csillagőrzők Rítusa
E rítus biztonságban átjuttat téged a változásokon, amik 2012. után jöttek el. Mikor részesülsz ebben a rituáléban, fizikailag elkezdesz Homo Luminoussá válni, lelassul öregedésed, DNS-ed új információkkal gazdagodik, és jobban ellenállóbbá válsz a betegségekkel szemben. Miután részesülsz ebben a Rítusban, azt veszed észre,  hogy elkezded az életedben történő eseményeket a fizikai sík helyett a spirituális síkon megélni. A Rítus befogadása után őrző szerepet vállalsz az eljövendő időért és a következő generációkért.

Kilencedik Rítus: Teremtő Rítus
Mikor ebben a beavatásban részesülsz, megérezheted magadban a Teremtő-fény és az összes teremtmény védelmezőjévé válsz a legkisebb homokszemtől a legnagyobb galaxisig az univerzumban.
Voltak eddig is, akik elérték ezt a szintű beavatást és felébresztették ’Krisztus vagy Buddha Tudatukat’ hosszas önismeret és évekig tartó tanulás és meditáció során, de eddig nem volt lehetséges, hogy eme megemelkedett tudatosságot egyik ember átadja a másiknak, egy rövid beavatás sorozat által.

Kép: Pinterest

+1 Tizenharmadik Rítus: Az Anyaméh Rítusa
Az anyaméh rítusa egy erőteljes és szeretetteljes áldás nők és férfiak számára, mely visszaállítja a méh és a teremtés központjának egyensúlyát, és gyógyítja annak sebeit.
A rítus a Hold egy év alatt megtett útját, a 13 Hold-ciklust, és ezzel harmóniában lévő 13 női ciklust jelképezi. Ezt az ősi Hold-erőt használva gyógyítja a női méhet, a nőiességet, a teremtőkészséget. A rítus a nőiesség megélését és a teremtés belső képességeit hívja elő ami csak részben fizikai funkció és legalább ilyen részben energetikai lehetőség is.
A Rítus a magzati korban elszenvedett fájdalmakat, félelmeket is oldja, ezért ajánlható várandósoknak is. (Az első és sz utolsó trimeszterben már nem ajánlott átadni.) A Rítus átadásával nem csak te gyógyulsz, hanem a női felmenőid, valamint Földanya is gyógyul.

Dudás Mária asztrológus, életvezetési mentor, Munay-ki oktató
06/30-4515002
astromarcsi@gmail.com

 

Jelentkezés az eseményre

A jelentkezéshez add meg a kapcsolati adataidat, keresni fogunk a részletekkel kapcsolatban!




Legfrissebb cikkek

Hold a mindennapokban

Heti Holdállások október 7-től október 13-ig

A 41. hét Holdállásai

2024.10.07 | Dudás Mária
Havi horoszkóp

2024. októberi horoszkóp és a jelentős napok

A szeptemberi „alapozó” időszak után nem mondhatnám, hogy unalmas hónap elé nézünk.

2024.10.03 | Dudás Mária
Hold a mindennapokban

Mérleg Újhold varázslat - Saját Holdtalizmán készítése

Október 2-án 20 óra 49 perckor az Újhold a Mérleg jegyében tetőzik megsokszorozva energiáját a gyűrűs napfogyatkozással.

2024.10.01 | Dudás Mária
Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek Elfogadom