Mitől alakulnak ki a kapcsolati válságok?

Azon gondolkodtam a minap, hogy miért találkozom annyi tönkrement kapcsolattal, válással, széthulló családdal, elkeseredett nővel? A 2017-es év elejének energiái is rátesznek egy lapáttal, erősen próbára téve a kapcsolatokat

Azon gondolkodtam a minap, hogy miért találkozom annyi tönkrement kapcsolattal, válással, széthulló családdal, elkeseredett nővel? A 2017-es év elejének energiái is rátesznek egy lapáttal, erősen próbára téve a kapcsolatokat. Egy belső feszültség szaggat mindenkit, a feladat az egyensúly teremtése saját szabadság igényünk és a mások érdekében végzett munka között. Ha ösztönösen hagyjuk, hogy az energiák rángassanak minket, akkor robbanásszerű botrányok törhetnek ki, borítva a meglévő életünket. A helyzet megoldása a kommunikáció lesz, mégpedig higgadtan, elfogadóan. Ajánlatos minden problémát azon melegiben megbeszélni, és megtalálni a megoldásban az arany középutat.
Mi nők, akik hatalmas erő birtokában mindenre képesek vagyunk, összetartó erőként működünk egy családban, de ehhez az szükséges, hogy erőnket birtokoljuk, és ne rendeljük magunkat alá másoknak. Miért hagyjuk, hogy önbizalmunk a porig rombolódjon, és miért várjuk meg az utolsó pillanatot ahhoz, hogy elégedetlenségünknek hangot adjunk? És a párunk, a férjünk, miért nem veszi időben a jeleket, miért várja meg ezt az utolsó pillanatot, és miért csak akkor kezd el küzdeni a kapcsolatért, értünk, amikor már azzal szembesül, hogy akár el is veszthet bennünket. Ez persze csak az egyik oldala a párkapcsolati problémáknak. Miért van az, hogy sikereket, biztonságot várunk el párunktól, miközben nem mondhatni, hogy nagyon bízunk ebben. Emlékeztek arra a megállapításra, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős asszony áll? Milyen igaz ez a mondás, mert az erő bennünk van, csak kérdés, hogy ezzel épp átvesszük a férfiak szerepét egy kapcsolatban, ezzel sikertelenné téve párunkat, vagy biztatjuk őt, és elismerően tekintünk rá, ezzel támogatva őt a mindennapokban. Persze mindenkiben dolgoznak régi minták, amik befolyásolják kapcsolatainkat, és magunk működését is. Miért nem vesszük észre előbb, hogy régi mintákat követünk? Hogy ugyanazt a kört futjuk, amit már Szüleink, Nagyszüleink futnak? Miért akarunk férfiként helytállni a mindennapokban, vagy épp ellenkezőleg, teljesen feladjuk önmagunkat, elveszítve saját céljainkat, saját örömforrásainkat. Miért van az, hogy a párunknak egy idő után már nem egyenrangú társa vagyunk, hanem vagy a gyermekei Anyja és a biztos hátteret szolgáltató felesége, vagy egy társ akivel állandóan versenyeznie kell, mert nem érzi magát férfinak mellette. Miért nem tudunk egyenrangú társ maradni hosszútávon is? Persze ráfoghatjuk mindent a családi mintákra, bizonyos traumákra. Ezekkel akkor nézünk szembe, amikor már annyira vacakul érezzük magunkat életünkben, hogy zsigerből kezdjük érezni, hogy ez így már nem mehet tovább, robban a bomba, ami mindent porrá zúzhat körülöttünk. Mennyivel egyszerűbb dolgunk lenne, ha ismernénk mire vagyunk képesek, tudnánk, hogy milyen minták szerint működünk, és ugyanígy ismernénk a másik ember adottságait is, az Ő mintáit. Természetesen azt sem ártana már előre tudni, hogy hogyan illeszkedünk párunkhoz, és mit várunk el a másiktól a kapcsolatunkban.
A kapcsolat elején, a rózsaszín ködben még nem látunk tisztán, és minden olyan dolgot, ami később idegesítő lehet, képesek vagyunk nem meglátni, aztán később, amikor ez a köd oszlik, jól meglepődünk, hogy a másikban milyen jellemvonásokat fedezünk fel. Szerencsés esetben még időben felfedezzük ezeket, amikor még tudunk változtatni, de nagyon sokszor ez már csak akkor történik meg, amikor már a másikat ellenségnek érezzük, vagy azzá is válik, és nincs visszaút.  Ilyenkor csak egy megoldást látunk, el kell válni és újra kezdeni. De mi van akkor, ha nem okultunk a kapcsolatból? Ha nem tanultuk meg, amit meg kellett volna? Belesétálunk egy ugyanolyan kapcsolatba és újra játszhatjuk a történetet. Minden ember azért kerül az életünkbe, hogy valamit megtanuljunk tőle, de ha erről nem tudunk, akkor könnyen érezhetjük azt bosszantó hibának, gonoszságnak. Pedig Ő csupán azt akarja megtanítani nekünk, amiben esetleg mi nem vagyunk annyira jók. Nekem például egy erősen önérvényesítő férj jutott, hatalmas egóval. Ezt először még csak határozottságnak, majd később durva önzőségnek láttam. Ugye mondanom sem kell, hogy én pont önérvényesítésből és egóból álltam igen rosszul, pont ezt kellett volna tőle megtanulnom. Akkor ezt még nem tudtam, így igyekeztem a konfliktusokat rendre elkerülni és egyre mélyebbre kerültem önértékelésben, hiszen mindig azt érezhettem, hogy én semmire nem vagyok képes, mindent Ő tud kiharcolni, elérni. Pedig egy 5 tagú család dolgait intéztem, 3 gyereket neveltem, tanultam velük, ha kellett. A mai eszemmel már tudom, hogy ez mekkora és milyen értékes munka volt, de akkor még nem így láttam. Természetesen párom volt az én tükröm, nullának éreztem magam, hát Ő meg is erősített ebben. Persze vannak durvább kapcsolatok is, amik nem ilyen „könnyed” tanulnivalót hordoznak magukban, de azt tudni kell, hogy mindig kettőn áll a vásár. Mindig van egy adó és egy kapó fél, aminek mindig megvan a gyermekkori gyökere, de a választás a kezünkben van. Választhatjuk azt, hogy nem ismerjük fel, hogy nőként az anyai mintát, férfiként pedig pont az apai negatív mintát követjük. Biztos sokan vannak, akik a gyermekként megtapasztalt szülői mintákat elutasítva megfogadják, hogy ők bizony mások lesznek, adott helyzetben másként reagálnak, mint a szüleik tették azt. Aztán elkövetik ugyanazt a hibát, vagy ugyanúgy viselkednek egy kapcsolatban, ahogy azt Édesanyjuktól látták vagy Édesapjuktól látták.
Sok férfiról halljuk, hogy bántalmazza a feleségét, amit elítélünk (jogosan), mert egy nálánál gyengébbel érezteti ily módon hatalmát. Pedig, általában azért cselekszik így, mert annak idején a saját apja vele is így viselkedett. Azt szokta meg, hogy a gyengébbekkel így kell bánni. Hozzáteszem az erősebbekkel szemben sokkal visszahúzódóbb az ilyen típus, és inkább elkerüli a konfrontálódást. Párként pedig bevonzza a gyenge nőt, akin kedvére uralkodhat és akivel meg tudja valósítani a benne élő mintákat. A helyzet innen kétféleképpen alakulhat. Vagy elkezdenek egy közös fejlődést, vagy követve a mintát haladnak a kitaposott úton. Ez utóbbi esetben is két verzió van, vagy marad a nő az áldozat szerepében, vagy egy idő után besokall és kilép a házasságból. Kérdés csak az, hogy megtanulta e a leckét és képes e arra, hogy új életet kezdjen? Persze még sokféle helyzetet és lehetőséget leírhatnék, de nincs értelme. Ahogy a krónikus betegségeknél szokták mondani, inkább a megelőzésre törekedjünk. De ehhez tudni kellene, hogy vannak e bennünk adott helyzetre hajlamosító tényezők. Nem ártana előre tudni, hogy mik azok a minták, amik adott helyzetben bekapcsolódhatnak a játszmáinkban. Szintén nagyon jó, ha tudjuk, hogy kinek mi az eszköztára? Milyen kommunikációs stílusa van? Nagyon sok kérdés, sok miért? amire már legtöbbször csak akkor keressük a választ, amikor elkezdjük tudatosan is szemlélni a kapcsolatunkat, keresve a megoldást, a kiutat. Azt gondoljuk, hogy a hosszú évek alatt megismertük a másik embert, de ez konfliktushelyzetben nem ad választ arra, hogy miért alakul a helyzet mindennek ellenére kedvezőtlenül.
Ráadásul egy elmérgesedett szituációban már nagyon nehéz a megoldást megtalálni, hiszen ekkor már egyik fél sem képes józanul szemlélni a helyzetet. Mindketten csak a negatívumokat látják, és egymást hibáztatják. Ilyenkor van szükség egy segítőre, közvetítőre, aki mindkét felet szembesíti azzal, hogy mi okozza a konfliktust, mi hozhatja meg a változást, és kinek mit kellene tennie ezért. Kérdés, hogy képesek e megtenni ezeket a változtatásokat? A sértések, a bántások, olyanok mint a sebek. Egy idő után begyógyulnak, de a hegek ottmaradnak mindig emlékeztetve tulajdonosukat a megélt élményre. Igazán sok szeretet, kölcsönös bizalom, kell ahhoz, hogy ezek az emlékek elhalványuljanak, és újra elinduljon valami egy kihűlt kapcsolatban. Ehhez persze az első lépés, hogy mindkét fél szakadjon el a régi beidegződésektől, a régi mintáktól, és nyitott legyen a változásra. Értse meg a helyzetet, és ne a másikban keresse a bűnbakot, hanem fogadja el, hogy ezt az állapotot ketten alakították ki. Én azt vallom, hogy akkor állhat be pozitív változás, és olyan ami nem csak erőszakolt változás, ha mindkettejük önértékelése jól működik. És itt valódi önértékelésre, valódi önszeretetre gondolok, hiszen csakis ekkor tud működésbe lépni a másik elfogadása, szeretete és tisztelete. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is egymás társai lehessünk az életben, és együtt, de a másik önálló kiteljesedését tiszteletben tartva folytassuk közös utunkat.  
Dudás Mária asztrológus, Nőiségébresztő tréner 06/30-4515002 Szerelmi iránytű