Symbolon kártya – Rabság

RabságRABSÁG (Jelölés: Bak/Vízöntő, Szaturnusz/Uránusz)
Összegzés: túlnyomás, elhajított kő, túlfeszítés, küszöbön álló robbanás, elnyomás

A kártya értelmezése
A kártya értelmezésének nehézsége abban áll, hogy itt az emberi lét objektív pólusaiból két személy tevődik össze eggyé és – kéz a kézben – az objektivitástól a szubjektivitás felé hatnak. Mondhatnánk, két nagyszerű objektív személy növeli felülről a feszültséget, hogy ezzel a lenti (szubjektív) területet mozgásba hozza. Az első szerepszemélyiség lényege, hogy a lent helyet foglaló ember megtanulja, (mivel kénytelen rá) hogyan vegye komolyan a rámért felelősséget, a második lényege pedig a szabadság, amelyet éppúgy ki kell harcolnia. A két dallam, amely felülről indul, így hangzik: felelősség és szabadság. Tégy eleget felelősségednek és légy szabad! Ennek iróniája, amely természetszerűleg a tézis és antitézis összhatásával szoros kapcsolatban áll, abból adódik, hogy az egyik gyarapodásával a másik éppoly mértékben nő, így nem vezet szintézisre. Minél jobban nyomaszt a felelősség tudata, annál jobban nő bennem a vágy a szabadság után. Minél jobban szeretnék kiszabadulni, annál erősebb lesz rajtam a felelősség nyomása.
Egy másik kép szerint: minél nagyobb lesz a kuktán belül a gőznyomás, annál erősebbé válnak az edény falai. Egyenes arányban nő mindkettő. Maga az én kilátástalan túlnyomásként éli meg ezt az eseményt, teljes túlfeszültségében és a robbanás veszélye miatti félelmében. Sarokba szorítva érzi magát a „sors gyötrelmei miatt”. E nyomás kiegyenlítésére nincsen szelep, és néha azt kívánjuk (kívülállóként is), hogy a feszültség alatt álló ember bárcsak hirtelen felrobbanna, hogy lecsökkenjen végre a nyomás Ez azonban jámbor óhaj, hiszen ez a kártya nem a robbanást, hanem a robbanásveszélyes anyag felhalmozását mutatja be, a megváltó szikra kipattanása nélkül.
Így marad fogoly az az ember, aki reménykedik szabadulásában, eközben pedig egye közelebb nyomulnak hozzá börtöne falai. Minél jobban lázad a falak ellen, annál közelebb kerülnek azok hozzá. Hajlunk rá, hogy a sors „kegyetlenségéről” beszéljünk, ha az ember olyan helyzetbe kerül (anélkül, hogy létezne számára kiút), amelyről még csak nem is sejtjük, hogy mélyebb értelmet rejt: ha két objektív lény lép a színre, feltételezhetjük, hogy ez a szubjektivitás egy részének rovására megy. Így van ez itt is. Valamilyen felismerésről van szó, vagyis az ember szubjektivitása végéhez közeledik, de már semmit sem tehet, ezért elbukik. Az Istenek elvárják tőle, hogy megtanulja a leckét: azt, hogy léteznek erők, melyek hatalmasabbak nála. Hadakozhat és kapálózhat, ahogyan csak bír, amíg nem jut el eddig a felismerésig, addig örökké fogoly marad.

A kártya értelmezése
A BOLOND, aki olyan szívesen lenne szabad, itt rácsok mögött ül, és szomorúan tekint ki. Még fejdísze is bánatosan lefelé konyul. Hiábavalóan rázza börtöne rácsait. Az épület szerkezetén itt-ott már látszanak azok a repedések, melyek kétségbeesett szabadulási kísérletének nyomai.

A kártya jelentése a kirakási rendszerben

a) (egyedüli vagy első kártyaként): A probléma
Az a problémád, hogy mélyen legbelül fogoly vagy, és az a feszültség, amit ez a helyzet okoz, csak tovább növekszik. Minél jobban rázod börtönöd rácsait és minél inkább szabadulni akarsz, annál nagyobb lesz benned a nyomás. Bár gyakran úgy néz ki, hogy mások felelősek ezért az elnyomásért (szó szerin értsd itt ezt), a valósában ők csak egy magasabb hatalom segédeszközei. Nem tudsz mást tenni, mint hogy elengeded a rácsokat.

b) (következő kártyaként): Út a problémán keresztül
Utad során el kell fogadnod, hogy lehetetlen választanod felelősség és szabadság között. Törődj bele abba a gondolatba, hogy mindkettő fontos szerepet játszik az életedben, és ne a külvilágban, hanem magadban találj rá igazi értelmükre.

c) (utolsó kártyaként): Eredmény
Már láthatod – te vagy az elhajított kő. Csak akkor leszel a pályádon szabad miután megismered röppályádat – amelynek egyértelmű az útvonala, és amin már nem tudsz változtatni.

Forrás: Peter Orban – Thea Weller – Ingrid Zinnel: Symbolon
Symbolon kártya tanfolyam itt!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.