Symbolon kártya – Csipkerózsika szendergése

12-23CSIPKERÓZSIKA SZENDERGÉSE (Jelölés: Rák/Halak, Hold/Neptunusz)
Összegzés: álom, vágyakozás, a meg nem született, elátkozott lélek, intuíció, nő a felejtés birodalmában, várakozás

A kártya értelmezése
Ennél a kártyánál két olyan szerepszemélyiség találkozik, akik ugyan nagyon jól megértik egymást, de sajnos a valós világban alig van rendeltetésük és közös szerepük. A túlvilági olyan mértékben áthatja a GYERMEK (ill. a felnőtt nő – lásd az ANYÁT) szerepét, hogy evilági kívánságai nem teljesülhetnek.
Ez a lelkileg meg nem született gyermek klasszikus konstellációja, aki most a felejtés birodalmában van, és fő tevékenysége a várakozás. Olykor arról számolnak be a páciensek, hogy egész életükben az az érzésük, hogy nem a megfelelő családban nőttek fel. Azt a gondolatot hordozzák, hogy röviddel megszületésük után örökbe fogadták őket: egy nap pedig igenis fel fognak bukkanni igazi szülei – és akkor végre minden jól lesz. Nem arról van szó, hogy családjuk kegyetlenül vagy elutasítóan kezelte volna őket, csak éppen az a gyanú motoszkál bennük, hogy itt, ebben a családban idegenek. Mint Csipkerózsika, áthatolhatatlan rózsasövény mögött alszanak, vagy, mint Hófehérke, üvegkoporsóban fekszenek, és arra várnak, hogy az Ég megnyíljon, és egy felnőtt kéz megragadja, és felébressze őket örök álmukból.
Ebben az esetben a közelség, a védettség, a valódi család utáni vágyakozás életre szóló kívánság marad, és a vágy beteljesüléséig nem tehetünk egyebet, mint várakozunk és álmodozunk. Ez az álom a „bárcsak már hazaérkeznék” vágyát jelenti, hogy végre átélhessem, amiről a hollywoodi filmek egybehangzóan tudósítanak. („Hollywood” már a nevében is – „Tüskepálmák Erdeje” – Csipkerózsikára emlékeztet!) Arra vágyom, hogy végre hazavigyenek, valaki emeljen fel a lovára és vigyen haza a mesebeli kastélyba. Ez azonban nem történik meg, így marad a várakozás. Azért említjük a várakozás fogalmát ilyen gyakran, mert valóban ez képviseli ennek a szerepszemélyiségnek tudat alatt uralkodó és mindent háttérbe szorító legfőbb motívumát.
Mindig, ha a túlvilág, a meg nem született (Neptunusz), az evilághoz (Hold) kapcsolódik, akkor a nőiesség különös módon áttetszővé és megfoghatatlanná válik, mintha tündérek táncolnának egy erdei tisztáson holdfényben, vagy sellők és hableányok álmodoznának arról a mesében, hogy egy napon valaki felsegíti őket a valós világba.
A megváltás nem történik meg. De valami más kibékíthet minket ezzel a szerepszemélyiséggel: mivel otthona nem ezen a világon van, a túlvilág igazságai és bölcsességei iránt nagyfokú érzékenységet mutat. Ezt a bölcsességet „intuíciónak” nevezzük. És így ez a szerepszemélyiség azzal az adománnyal rendelkezik, hogy objektív tudattalanjának tengeréből ki tudja halászni azokat az alakokat, akiket mi, halandók nem pillanthatunk meg. Érzékeny a túlvilágra, bejárása van oda. Talán kisebbnek tűnhet az az ár, amit ezért a képességéért ennek a szerepszemélyiségnek fizetnie kell, ha figyelembe vesszük, hogy ő az, aki a túlvilág képeit feldogozhatja, és talán a többieknek (akik ide nem látnak be) közvetítheti is ezeket.

A kártya értelmezése
Egy nő üvegkoporsóban fekszik, és várakozik. Mindenki tudja, hogy él, de mert elátkozták, életet végéig el van választva az élettől. A rózsasövény minden embert visszatart attól, hogy közelítsen az üvegkoporsóhoz – és így a nő érinthetetlen marad. A koporsóban fekve arról álmodik, hogy egy kéz ereszkedik le hozzá a felhőkből (a Vágyak Égboltjából), megfogja a kezét és hazavezeti.

A kártya jelentése a kirakási rendszerben

a) (egyedüli vagy első kártyaként): A probléma
E pillanatban hazátlan és védtelen vagy, várakozol. Vagyis rábukkantál a benned élő, meg nem született GYERMEKRE, és érzed, hogy a mostani helyzeted nem az igazi otthonodat jelenti. Elszabadul benned a vágy, és senki nincsen, aki azt komolyan kielégíthetné. Lehet ez édes fájdalom is, de nagy szenvedés is, amelybe tulajdonképpen elásod magad. Ezen az érzésen semmit sem lehet változtatni, csak elszenvedni lehet.

b) (következő kártyaként): Út a problémán keresztül
Bár érzed, hogy magányos vagy, de már azt is észreveszed, hogy az Ég egyedül otthontalanságodban tud hozzád szólni. Figyelj jobban bensőd felé. Figyelj álmaidra (tegyél fantáziautakat stb.), hogy bensőd üzeneteit világosabban érezhesd. Ameddig a külvilágban keresel, keresésed hiábavaló.

c) (utolsó kártyaként): Eredmény
Megtanulod, hogy a látható világ mellett létezik egy mélyebb, láthatatlan világ is, és ehhez a világhoz találsz egy vezetőt. Ő, akinek a neve „intuíció”, megmutatja neked a túlvilág csodáit, és elfelejteti veled magányodat.

Forrás: Peter Orban – Thea Weller – Ingrid Zinnel: Symbolon
Symbolon kártya tanfolyam itt!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.