Egyedüllét vagy magány? A kettő nem ugyanaz!

boldog_no_fokepKedvenc keleti filozófusom, vagy nevezhetjük Őt misztikusnak is, OSHO, remekül fogalmazza meg a különbséget:

„Amikor Te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy – Te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik – a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed – ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled…de nincs ott.

A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív, egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad, a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged.”

Természetesen nem arról szeretnék írni, hogy hurrá, a legjobb állapot, ha egyedül vagyunk, és ne is keressetek párt magatoknak, mert a szingli lét az ideális. Csupán arra akarok rávilágítani, hogy a magány érzését, a kapcsolati függőség és az önelfogadás hiánya okozza, míg az egyedüllét állapota hozhatja pont meg az ideális és boldog kapcsolatot az életünkbe.

Miért is? kérdezhetitek teljesen jogosan. Azért mert ebben az állapotban, önmagatokban is egészek vagytok, nem kell a másik ember ahhoz, hogy annak érezzétek magatokat. Így valóban társra találhattok és nem egy kiegészítésre, egy támaszra, aki nélkül kevésnek érzitek magatokat.

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire más a kisugárzásunk, ha boldogok, kiegyensúlyozottak vagyunk, ha nagyon jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ilyenkor csak úgy sugárzunk, és ez nem azon múlik, hogy milyen ruha van rajtunk, vagy épp most voltunk e a kozmetikusnál, egyszerűen a belőlünk áradó energiák tesznek minket vonzóvá, és adják a jeleket a másik felé, hogy „hahó én itt vagyok, önmagamban is boldog vagyok, mert szeretem magam, de örülök annak is, ha a társam leszel”. A szépség a bensőnkből sugárzik, és a külsőség csak izgalmasabbá teheti azt.

egyedüllétmagány2A férfi ilyenkor egy csodaszép, erőtől sugárzó nőt lát, akinek társa kíván lenni, akit az élete Királynőjének akar. Hozzáteszem, itt egy ízig vérig nőről írok, nem egy elférfiasodott erőtől duzzadó nőről, mert az már nem ugyanaz. Ha láttátok annak idején a „Xéna” című sorozatot a tévében, Ő is egy erős nő volt, de azért megkockáztatom tőle inkább megijedtek a férfiak, minthogy társnak kívánták volna.

Amikor igazi nők tudunk lenni, akkor leljük meg igazán a társunkat, azt akivel boldogan élhetünk, mert nem függünk az Ő hangulatától, a jelenlététől, nem rendelődünk alá az Ő elvárásainak, hanem magunk tudunk maradni, megtartva szabadságunkat, és megadva számára is a szabadságot a kapcsolaton belül.

A kapcsolati függőség sosem vezet jóra. Vagy fojtogatóvá válunk a másik ember számára, vagy egy idő után előfordulhat, hogy belekerülünk a társas magány állapotába, amikor együtt vagyunk, de igazán csak egymás mellett élünk, és ellaposodik a kapcsolat. Együtt maradunk vele a megszokás miatt. Ezek aztán kapcsolati válságokhoz, rosszabb esetben a váláshoz is vezetnek.

Mert mi is történik egy idő után?

Bármennyire is ragaszkodunk a másikhoz, ha függőségben vagyunk, akkor a valódi, addig elfojtott énünk egy idő után megunja a tétlenséget és „szót kér” magának, megunva a háttérbe szorítottságot. Boldogtalannak, magányosnak érezzük magunkat és ezért el kezdjük okolni a másikat. Pedig a helyzetet mi alakítottuk ilyenné, azzal, hogy nem szerettük, nem értékeltük magunkat eléggé, és ezzel létrehoztuk ezt a függőségen alapuló együtt létet. Ennek aztán lehetnek fokozatai, amikor „csak” függőségben vagyunk, vagy amikor ez már oda fajul, hogy életünkben áldozatnak, rosszabb esetben mártírnak érezzük magunkat, vagy meg is éljük ezt a szerepet, elnyomó, bántalmazó pár személyében.

Mit kell tehát tennünk?

Szeretni magunkat, és a saját utunkra találni. Megadni lelkünknek azt, amire szüksége van ahhoz, hogy boldog legyen és elégedett. Nem elvárások szerint élni az életünket, hanem úgy, hogy az nekünk jó legyen. Mindenki képes ideális társra találni, csak azt kell ehhez tudni, hogy milyen kapcsolat illetve társ számára a megfelelő.

egyedüllétmagány3

Vannak olyan típusú emberek, akik képtelenek a tradicionális családi életre, mert nem olyan a karakterük. Ilyenkor sem kell társ nélkül élniük, csak el kell fogadni, hogy Ők akkor érzik jól magukat, ha a személyes szabadságukat nem korlátozzák. Meg kell adni számukra azt, hogy egy lazább, nem feltétlenül a társadalmi, családi elvárások szerint működő kapcsolatban élhessenek. Ők nincsenek könnyű helyzetben, mert a környezet felől folyamatosan jöhetnek a kritikák, hogy meddig vársz még? Mikor akarsz végre férjhez menni és gyereket szülni? Lassan kifutsz az időből, és vénlány maradsz!

Ezzel aztán szépen rájuk kerül a nyomás, elkezdenek görcsösen keresgélni, majd kétségbe esni. Megfosztják magukat a jólét érzésétől, csakis a hiányra tudnak egy idő után gondolni, amivel aztán egyre boldogtalanabbá teszik magukat. Egy boldogtalan, savanyú ember társaságát pedig senki nem szereti, és nem is keresi.

A megoldás tehát egyszerűbb, mint gondolnánk, semmi más teendőnk nincs, csak legyünk boldogok, legyünk elégedettek magunkkal, és tudjuk, hogy egyedül is értékesek vagyunk. És van választásunk, választhatjuk azt, hogy egyedül éljük az életünket.

Gondoljatok csak Don Juanra, akinek nem okozott gondot egy nő meghódítása. Volt aki elítélte az életéért, a viselkedéséért, de Őt ez nem érdekelte, mert tudta, hogy Ő így boldog. Nem volt benne kétely, vagy bűntudat, élte az életét, ahogy az neki jó volt. Elfogadta, hogy Ő ilyen, és nem törekedett arra, hogy mássá váljon, hogy a társadalmi elvárások szerint éljen.

egyedüllétmagány5Persze azért ezt a fajta életet nagyon kevesen választanák. Azonban amit sugall Don Juan élete és mintája, azt gyakorolhatjátok. Legyetek önmagatok, és ezzel tegyétek könnyebbé a társtalálásotokat.

A párra találásra vannak különféle módszerek, én egy játékos verziót javaslok.

Először is tudd, hogy saját életedben képes vagy teremteni, csatlakozz az „Én teremtek!” csapathoz. Aztán majd a sors hozza a „véletleneket” és tálcán kínálja számodra a megoldást, legyen az az ideális pár. Mindenképpen segít ebben a játékban, ha vágyad tárgyát jó részletesen leírod, megfogalmazod, mik is az elvárásaid. Amikor ez megtörtént, ne izgulj rajta nap mint nap, tudd, hogy már úton van feléd, és a megfelelő időpontban találkozni fogtok.

Elég csak nagyon akarnod, hogy megtaláld a párod, és meglesz. Semmiképpen ne csatlakoztass a vágyadhoz olyan érzéseket, hogy nélküle nem vagy boldog az életedben, ne a hiányára összpontosíts!

Példaként leírom azt a történetet, ahogy egy férfi megtalálta a párját a „véletlenek” összjátékának köszönhetően.

“Hát, otthon felejtettem az újságot, így vissza kellett rohannom, de visszafelé menet defektet kaptam. Megálltam, hogy megszereljem, és ahogy lehajoltam, szétrepedt a nadrágom. Így magam köré tekertem a pokrócot. Épp arra járt egy nő. Ezt a pokrócot Ő tervezte, így megállt, elbeszélgettünk és aztán összeházasodtunk.”

(Részlet a Mi a …(füttyöt) tudunk!? c. könyvből)

egyedüllétmagány6

Nem valószínű, hogy a férfi így képzelte el a találkozást a nagy Ő-vel, de a sors nagy rendező, és valószínűleg épp vicces kedvében volt, hát ezt a megoldást választotta. A példa pont azt meséli el, hogy ne legyenek elvárásaitok, csak tudjátok mit szeretnétek, mi az ami NEKTEK jó, és az élet meghozza azt számotokra.

Lezárásként még egyszer arra biztatnék mindenkit, ne féljetek önmagatok lenni, a vágyaitoknak élni, mert az hozza el a boldogságot az életetekbe!

Dudás Mária
Dudás Mária asztrológus, Nőiségébresztő
06/30-4515002

Nőiségébresztő

Tanácsadások, meditációk

 

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.