Hogyan készül gyermeked a szeptemberi iskolakezdésre? Napjegye elárulja.

iskolásgyerekLassan indul az új tanév, már minden családban elkezdődött a felkészülés. Azt kijelenthetjük, hogy az első osztályba menőkön kívül ez inkább a szülőket tölti el fokozott izgalommal, nagyobb gyermekeinknek ez már nem annyira vonzó tény.
Minden gyermek másként készül fel a szeptemberi iskolakezdésre, ezért szeretnék egy kis játékos útmutatót megosztani veletek, hogy kinél mire számíthattok.

Tanuld meg te is a gyermekasztrológiát!

 

kos_0
Kos:
Nem csinál nagy faksznit a felkészülésből, szeret az egészen gyorsan túl lenni. Gyorsaság, egyszerűség rá a jellemző. Hol érdekes az, hogy a könyveket esetleg be kell kötni, vagy a füzetekre is kerülhetne borító. Még az is könnyen előfordulhat, hogy mindent az utolsó pillanatra hagy, ezért jó, ha szülei átnézik, tényleg mindennel elkészült e időre.

 

bika
Bika:
Alapvetően kényelmes típus, de alapos. Nála a kezdő lépések megtétele okozhat nehézséget, nem árt egy kis szülői ösztönzés, nehogy kifogyjon az időből. Ha már belekezd, akkor megcsinálja, de mindenképpen több időre lesz szüksége ahhoz, hogy mindennel elkészüljön. Hacsak a szülők meg nem unják a várakozást és megcsinálják helyette.

 

ikrek
Ikrek:
Könnyedség, lazaság, praktikus megoldások. Ez Ő. Gyorsan elkészül a felkészüléssel, maximum a precizitással lehet problémája, ezért nem árt, ha szülei ellenőrzik az előkészületi munkáit. Lehet motiváltabbá válik, ha az előmunkálatokban elkerülheti a monoton munkát. Ugyanígy ösztönző lehet számára, ha barátaival együtt végezheti el a feladatokat.

 

rak
Rák:
Felkészülését mindenképpen befolyásolja érzelmi állapota. Ha eddig nem érezte jól magát az iskolában, vagy a tanáraival, osztálytársaival problémája volt, akkor semmi kedve nem lesz, semmit előkészíteni, sőt érzelmi kitörésekre, hisztire is számíthatunk Nála. Ugyanígy az otthoni légkör is hatással van rá. Segíthetjük, ha a felkészülést családi programként élheti át.

 

oroszlan
Oroszlán:
Ő valószínűleg remekül tudja majd kiosztani a feladatokat szüleinek, ahelyett, hogy maga tenné meg a lépéseket. Elképzelhető, hogy mégis nekilát és megcsinálja, de ez leginkább akkor fordulhat elő, ha fantasztikus teljesítményétől az egész család elájul majd. Előnyben részesíti a „menő” tanszereket, amikkel majd az iskolában is elkápráztathatja társait.

 

szuz_0
Szűz:
Az Ő precizitásához nem fér kétség. Az iskolára való felkészülésben alapos lesz, mindent szépen beköt, és összekészít majd. Természetesen elégedett nem lesz a munkájával, ezért nem árt, ha szülei megdicsérik, amikor végez a feladattal. Az egyszerű és praktikus dolgokat szereti, amiben mindent a helyére tehet és rendszerezhet.

 

merleg
Mérleg:
A szépség és a harmónia elengedhetetlen számára, ezért a legapróbb kellékek kiválasztásánál is törekszik majd erre. Lehet, hogy a választásnál befolyásolja majd az, hogy épp mi az aktuális divat, mit lát barátainál. Döntéseiben kicsit nehézkes, de az iskolai felkészülését segíti, hogy szeretne az elvárásoknak megfelelni. Problémát csak az okozhat, ha a baráti körében a lazaság a „menő”, mert akkor Ő is ezt a mintát igyekszik megvalósítani.

 

skorpioSkorpió: Mint mindenből az iskolakezdésből is képes hatalmi kérdést csinálni. Minél inkább erőszakoljuk, annál inkább fog ellenállni. Szidással, kritikával nála nehéz célba érni, mert az érzelmi zsarolás nagymestere, hamar kerülhetnek szülei olyan helyzetbe, hogy még Ők érzik magukat rosszul, mert bántják szegény gyereket. Akkor tud precíz munkát végezni, ha érdekli az egész, ha érzelmileg is azonosulni tud a feladattal.

 

nyilas
Nyilas:
Mivel sikerorientált, ezért biztosan nagyon szépen felkészül szeptemberre, sőt lehet, hogy már minden össze is van készítve. Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy konkrét elképzelése van mindenről, amit szülőként elég nehéz lesz befolyásolni. Legjobb, ha hagyjuk Őket kibontakozni, hiszen képesek rendszerbe rakni a dolgaikat, és a legjobb, ha mindez az Ő rendszerük szerint történik meg.

 

bak
Bak:
Kötelességtudó gyermek, így az iskolai felkészüléssel sem lesz baj. Egyszerűségre, praktikumra törekszik majd, és nem vágyik túl drága dolgokra. Számára nem az a fontos, hogy mások milyen eszközöket használnak, határozott véleménnyel rendelkezik, amihez makacsul ragaszkodik is. Legfeljebb javasolni érdemes számára bizonyos dolgokat, aztán Ő majd eldönti, tudja e ötletünket használni.

 

vizonto
Vízöntő:
Csak azért, mert itt az ideje, nem fog nekiállni a feladatnak. Két lehetőség van, vagy a szülei feladják és megcsinálják helyette, amit megtudnak, vagy megbízzák az önálló munkával és bíznak benne, hogy épp jó passzban van és elvégzi a feladatot. Nagyon kreatív gyermek, így elképzelhető, hogy a felkészülésében is meglepő eredmények születnek majd. Ez persze lehet a szülők számára nem lesz kellemes meglepetés.

 

halak
Halak:
Rá érdemes odafigyelni, mert kissé álmodozó, halogató lehet, van rá esély, hogy nem végez időre a kapott feladatokkal. Rendszert nehezebben alakít ki, és a kitartással is lehetnek gondjai, ezért érdemes számára egy tervet készíteni, melyik nap mit tegyen meg. Természetesen nagyobb korában már lehet önálló, és precízebb, de ehhez nem árt gyakorolnia.

 

 

Dudás Mária gyermekasztrológus
Dudás Mária
gyermekasztrológus
nevelési tanácsadás, tanulási és viselkedési zavarok megoldása
06/30-451-5002

Tanuld meg te is a gyermekasztrológiát!

Tanácsadás szülőknek skype-on! Részletek itt!

 

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.