Női önértékelés egy férfi szemével

Ezen írásom elsősorban a Hölgyeknek szól, de természetesen örülök annak is, ha néhány férfitársam is veszi a fáradságot, és végigolvassa, hátha elgondolkodnak a leírtakon.

Mostanában egyre több olyan Nővel találkozom praxisom során, akik jelentős önértékelési problémával küzdenek mindennapjaikban.

Ebből származik aztán a szorongás, a kishitűség, a tökéletlenség érzése, és persze az elégedetlenség saját kinézetüket, életüket illetően.

Pedig tudniuk kell Hölgyeim, hogy mi férfiak elsősorban nem a küllem alapján döntünk, hanem az a bizonyos kisugárzás kelti fel a figyelmünket. Ha Önök elégedetlenek, ezt sugározzák felénk is, amit természetesen megérzünk, és már pillantásra sem méltatva megyünk tovább, hiába a legszebb ruha és egyéb kellékek.

Míg ha elégedettnek, magabiztosnak látunk egy Hölgyet, azonnal vonzónak, meghódítandónak érezzük, még akkor is, ha történetesen némi túlsúly is van rajta. Honnan is ered ez a kisugárzás? A lélekből!

Persze mi férfiak is sokat “teszünk” azért, hogy a Hölgyek önbizalmát alaposan megtépázzuk.

Csak egy példát kiragadva: Hányan vagyunk, akik megdicsérjük, elismerjük párunkat, mert valamit ügyesen csinált? Nem sokan! Mert félünk, hogy majd a fejünkre nő, és nem mi diktálunk. Inkább igyekszünk a földbe döngölni, mert azt gondoljuk, hogy akkor majd felnéz ránk, hogy mi milyen rátermettek vagyunk mindenre. Pedig mennyire fontos lenne, hogy párunk azért nézzen fel ránk, mert támogatjuk terveit, mert szeretettel, gyengédséggel közeledünk hozzá, mert érzi, hogy fontosnak tartjuk.

Ha ezeket nem kapják meg Hölgyeim, akkor tenni kell annak érdekében, hogy igenis részesüljenek ezekben az örömökben.

Amennyiben Ön is azok közé tartozik, akiknek problémájuk van Önmagukkal, akkor ideje, hogy tegyen valamit. Vegye kezébe életét! A következők valamelyikét érezve, feltétlenül eljött az idő a fent említett változtatásra.

  • Úgy érzi élete értelmetlen, örömtelen,
  • Nem kap elismerést, megbecsülést, sem otthonában, sem munkahelyén,
  • Fájdalmat, görcsöt érez a gyomrában,
  • Észre sem veszik a férfiak,
  • Nincs párkapcsolata, vagy ha van, akkor abban is csak szenved,
  • Reggel már felkelni sincs kedve

A változtatás lehetősége az Önök kezében van. Váljanak MAGABIZTOS, ÖNTUDATOS, ÖNBIZALOMMAL TELI NŐKKÉ! Higgyék el, ez mindig jó hatással van ránk férfiakra, még akkor is, ha kezdetben némi kamaszos lázadást érzékelnek nálunk.

Első lépésként tanuljanak meg hangot adni saját akaratuknak, ismerjék fel saját igényeiket. Mi férfiak ebből értünk, magunktól nem biztos, hogy ráérzünk ezekre. Könnyű megszokni egy kialakult helyzetet, egy viselkedésformát, ha az kényelmes számunkra. Amennyiben leveszik vállunkról a terheket, akkor nem fogunk „sorba állni” azért, hogy önként átvállaljuk azokat.

Ráadásul sok múlik azon, hogy milyen mintát hozunk otthonról, mit szoktunk meg. De ez nem jelenti azt, hogy képtelenek vagyunk a változásra, csupán megvárjuk, amíg szólnak nekünk. Tanulják meg családon belül leosztani a feladatokat, senki nem várja el Önöktől azt, hogy a család rabszolgájává váljanak! Ahogy minket, úgy a gyerekeket is bátran vonják be a családi feladatok elvégzésébe. Nagyon sok esetben látom azt, hogy a Hölgyek igyekeznek mindentől megkímélni gyermekeiket, és nem veszik észre azt, hogy pont ezzel teszik önállótlanná magukat.

Emellett nagyon fontos, hogy az önértékelésüket helyre tegyék. Ehhez a legnagyobb segítség az önismeret, és annak elfogadása, hogy tökéletesek és megérdemlik azt, hogy párjuk a tenyerén hordozza Önöket. Minden férfi a saját Királynőjére vágyik, de ha ez a Királynő „szolgaként” viselkedik, akkor tőlünk sem a csodálatot fogja megkapni.

Ha úgy érzik egyedül nem megy a változás, akkor érdemes valamilyen segítő módszert, vagy utat mutató szakembert keresni, ahhoz, hogy együtt feltérképezzék a gondok gyökerét.

Sebestyén Attila asztrológus
Sebestyén Attila asztrológus, spirituális mentor
06/30-8332245
astroattila@gmail.com

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.