Október 19. Nyilas növő Hold – Hitrendszerek letisztulása

40cztkwxÁltalánosságban:
Életkedvünk, hitünk erősödik, optimistákká, lelkesekké, nyitottakká válhatunk. Nyilas Hold napokon örömet találhattok a sportban, tanulásban, olvasásban és kisebb utazásokban is. Az időszak jó energiákat tartalmaz jogi ügyek intézésére, főleg akkor, ha a lezárás végett képesek vagytok lemondani, elengedni bizonyos merev álláspontokat. Sok új ötletetek támad, szívesen ismerkedtek, és most még előítéleteteket is képesek vagytok félre tenni. Menjetek társaságba, főleg olyanokba, ahol sokat beszélgethettek, egymást segíthetitek a fejlődésben, vagy egyszerűen csak a másik tapasztalata révén tanulhattok.

Fogyó Hold időszakában lehetőség van arra, hogy lépéseket tegyetek hitrendszereitek letisztulásáért, változtassátok meg a nem működő mintákat, megszokott rutinotokon, és alakítsátok át a bennetek dolgozó hitrendszereket.
Elengedést segítő megerősítések itt!

A mai napot támogató ásványok: holdkő, ametiszt, szodalit

Holdra ható egyéb energiák:
10
.19. 6 óra 43 perc, Hold a Nyilas jegyébe lép
10.19. 21 óra 35 perc, Hold – Uránusz kvinkunx
Idegességet, feszültséget hozó hatás, ami nehezítheti az este nyugalmát. Zaklatottá válhatunk, és mindenre idegesen reagálhatunk. Az Uránusz bolygó szeretné, ha megszabadulnátok önkorlátozásaitoktól, mindattól a tehertől, amit mások helyett akartok magatokra venni. A konfliktushelyzetek erre akarnak rámutatni.
10.20. 13 óra 15 perc, Hold – Neptunusz kvadrát
A délutáni hatás felboríthatja a lelki harmóniánkat, érzékenyebbek lehetünk. Ne csodálkozzatok azon, ha indokolatlan rossz kedvetek lesz, vagy csalódottnak, kedvetlennek érzitek magatokat. Gondoljatok szép emlékekre, és figyelmeteket irányítsátok a jó dolgokra.
10.20. 14 óra 10 perc, Hold – Mars trigon
Energikus délutánra számíthatunk, lelkesek és optimisták vagyunk, érdemes kihasználni az időszakot, rövidebb kitartást igénylő feladatok elvégzésére.
10.20. 17 óra 25 perc, Hold – Vénusz kvadrát
A késő délután már korántsem annyira kedvező energiákat tartogat. Könnyen felborulhat a belső harmóniánk, ha nem vagyunk tudatosak. Tegyetek most saját kedvtelésetek szerint!
10.21. 5 óra 35 perc, Hold – Nap szextil
A hajnali hatás biztosítja a belső egyensúlyunkat, ami segíti a nap indítását. Kimondottan kedvez közös feladatok elvégzésének vagy saját elképzeléseink megvalósításának.
10.21. 8 óra 43 perc, Hold a Bak jegyébe lép

Most nézzük meg mire alkalmas még ez a nap:
Egészség: Comb és a vénák terápiájára alkalmas időszak, de műtéteket erre a napra ne időzítsetek!
Háztartás: útitervek, szellőztetés, kirándulások szervezése
Szépségápolás: Cellulit kezelésre alkalmas időszak, amennyiben ilyet terveztek akkor most kezdjétek el.
Kertészkedés:

 

Dudás Mária asztrológus
Kapcsolatfelvétel

Életvezetési tanácsadások, meditációk

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!