2020. február 9. Oroszlán Telihold – Az EGO megfékezése

telihold_voros_2A január végi Telihold akaratunk, felesleges küzdelmeink feloldásában és ennek köszönhetően energiáink céljainkra való összpontosításában nyújt segítő kezet. A Telihold mindig a fellélegzésünket segíti, ha átadjuk magunkat az általa közvetített energiának és az azt követő két hétben is tudatosan munkálkodunk rajta, hogy ne korlátozzuk magunkat a szívünk szerinti életben. Azonban, ha úgy gondoljuk tévedhetetlenek vagyunk, és mindenáron saját akaratunk szerint akarunk mindent megvalósítani, akkor hamar kaphat EGÓnk egy nagyobb pofont. Az EGÓ furcsa játékot játékokat játszhat velünk, akár azt is elhitetheti, hogy pusztán önzetlen indítékból teszünk dolgokat, nem értve, hogy a másik ezt miért nem értékeli. Természetesen a cél továbbra is az, hogy önmagunk maradjunk, és ki tudjunk állni saját elképzeléseink mellett, de mindezt nem erőszakosan kell tenni, hanem határozottan és a szeretet erejével.

kötelékelengedésAz elengedés szól az önkorlátozásainkról, azokról a felesleges feladatfelvállalásról, amik nem a mi dolgunk lenne, de inogó önbecsülésünk, tanult mintáink alapján ettől érezzük magunkat értékesnek. A mások helyett elvégzett feladatok pedig korlátozzák, hogy saját céljaink felé irányítsuk energiáinkat. Vagy lehet épp ezt akarjuk elkerülni, mert félünk a változástól, vagy nem érezzük magunkban az erőt hozzá? Gondoljátok át tehát, hogy mi az a feladat, amivel bizonyítani akartok? Ugyanakkor, ami kibúvót nyújt a saját feladataitokkal való foglalkozás alól?
Amitől egyre fáradtabbnak érzitek magatokat és tudjátok, hogy valamit tenni kellene, érezve az egyre nagyobb feszültséget magatokban, de valahogy még sem tudjátok megtenni a lépéseket. Ez a türelmetlenség, idegesség aztán kirobbanhat belőletek, fölösleges konfliktusokba keverve benneteket.
Azt kell átélnetek, hogy bátran lehettek önmagatok, élvezhetitek a mindennapokat, de mindezt valóban magatokért kell megtennetek és nem azért, hogy másoktól elismerést söpörjetek be érte. Saját magatoknak kell büszkének lenni az elért eredményeitekre, arra amit tesztek, mások véleménye nem mérvadó ebben. Érdekes módon függünk attól, hogy környezetünk hogyan reagál tetteinkre, pedig ők ugyanolyan emberek mint mi, nem tévedhetetlenek és ők is hibáznak. Miért helyezzünk magunk fölé őket mégis? Mindenkiben ott van a belső bölcsesség, amire támaszkodhat, ami segíti a mindennapokban, ha meghalljuk segítő sugallatait.

Akkor se keseredjetek el, ha az új lehetőségek kicsit nehézkesebben indulnak be, elképzelhető, hogy a megvalósításánál bekapcsolhatott egy mélyen megbúvó minta, amire még nem volt rálátásotok. Vagy épp egy generációs minta kapcsolt be, ami már jó néhány generáción keresztül működik, mindaddig míg valaki rá nem ismer és nem változtat ezen. Ami a háttérből elbizonytalanít, kételkedéseket keltve bennetek.

Telihold 2015. január 5.Tehát most a feladat, hogy először is dicsérjétek meg magatokat, hogy tudatosságotoknak köszönhetően a változás útjára léptetek. Aztán gondoljátok át, hogy ezen az úton milyen terhek rakódtak rátok, amikkel már megint az önkorlátozásotokat erősítitek. Aztán gondoljátok át azt is, hogy mi a hasznotok ezekből a korlátozásokból? Mit nem tesztek meg magatokért időhiányra hivatkozva? Miért ragaszkodtok a terhekhez, milyen meggyőződések csatlakoznak ehhez? Pl. elhiszitek, hogy értékesek vagytok? Hogy a tudásotokat, szakértelmeteket fizetik meg a munkátokban és nem azt ha éjjel nappal dolgozol? Párkapcsolatban elhiszitek, hogy nem kell összetörnötök magatokat azért, hogy a másik ember szeretetét megtartsátok? Miért nem gondoljátok, hogy saját értéketek vonzotta hozzátok a párotokat és nem kell bizonyítanotok azért, hogy ez így maradjon?
Minden önkorlátozásunknak csakis az az oka, hogy nem bízunk magunkban, vagy belénk nevelték a kételkedést, a másoknak való megfelelést, vagy mi magunk választottuk azt, hogy az elvárások és mások mintáinak útját járjuk, mert azt biztonságosnak véljük. A változáshoz viszont az ösztönös megvalósító mintáinkat sem árt változtatni, hiszen a régi sémák a múlthoz kötnek, és akadályozzák a tovább lépésünket.

A generációs mintákhoz szinte már babaként gyűjtjük az ezzel kapcsolatos impulzusokat, amelyek majd alakítják saját életünket. Ezek megváltoztathatók, ha úgy érzitek szívetek szerint ti mást szeretnétek, mástól éreznétek jól magatokat. A szívetek a legjobb jelzőrendszeretek, hiszen azonnal jelzi, ha egy helyzet boldogtalanná tesz. A boldogtalanság nem elfogadható állapot, földi létünkben nem kellene megjelennie. A boldogság a cél, ami meg is valósul, ha rátaláltok az igaz értékekre és lelketek útjára. A Telihold témája testi szinten is jelezhet, könnyedebb formában kisebb megfázással, vírusokkal, gyulladásokkal, de akár gyomorproblémákban is.

teliholdmeditacioA befelé figyelés mellett hasznos, ha gondolkodásotokon is változtattok, főleg önmagatokkal kapcsolatos reagálásaitokon. Engedjétek el a kritikusságot magatokkal és másokkal szemben is. Az önkritikával egyfelől lelkileg nyomorgatjátok magatokat, másfelől az önkorlátozást is erősíthetitek. Mások kritizálása egy önbecsapás, hiszen attól, hogy az ő gyenge pontjaira mutatunk saját értékünket akarjuk növelni. Nincs erre szükség, ha önbizalmatok erős. Újraprogramozhatjátok gondolati mintáitokat, lelkesedéssel tölthetitek fel elméteket, az időszak támogatását élvezhetitek ebben.

Az egyéni felelősségvállalás igénye egyre erősebben megmutatkozik, fogadjátok el, hogy a ti felelősségetek az, hogyan alakul életetek, tehát meg is tudjátok változtatni, boldogabbá tudjátok tenni. Az önkorlátozás helyett inkább válasszátok a tudatos felelősségvállalást, azt hogy bűnbakkeresés helyett, saját magatokban keresitek meg a megoldást. Amint így döntötök, kihasználhatjátok azt a sorsikus segítséget, ami a határozott lépéshez megadja az optimizmust és a tüzet. Ugyanez igaz a halogató önsajnálattal kapcsolatban is, amivel magatokba roskadva üldögélhettek, bizonygatva, hogy nektek csak ez jutott. Lépjetek határozottan, keressétek az élet napos oldalát és az egész életetek fényárban úszik majd.

Telihold napja mindig varázslatos, mert százszoros segítő energiát kapunk, így ne feledkezzetek meg az esti varázslatról, az elengedés szertatásról! Amennyiben a legjobb időpontot keresitek a varázslathoz, akkor válasszátok a 18 óra környékét! Ekkor a legerősebbek az elengedést segítő energiák.

 

Mindenkinek csodás megtisztulást hozó Teliholdat kívánok!

 

Dudás Mária asztrológus
Dudás Mária
asztrológus
06/30-4515002

Nyári női elvonulás a belső egyensúlyért!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.