Decemberi hónap – jelentősebb napok

nyilas_venuszDecember 1-én reggel a Vénusz bolygó a Nyilas jegyébe lép.
A Nyilas jegyébe lépő Vénusz bolygó, hittel tölti fel a kapcsolatainkat, és anyagi sikereinkben is jobban kezdünk hinni. Azonban a már emlegetett mértéktelenség a költekezésben is megjelenhet, így főleg december 3-a után figyeljetek oda erre.
Egy másik hatásnak köszönhetően óvatosnak kell lennünk (kb. december 9-ig) az energiákkal, mert kissé ingerültebbek, türelmetlenebbek lehetünk, ami könnyen balesetveszélyes helyzetekbe sodorhat. Emiatt a közlekedésben is nagyobb odafigyelésre lesz szükség.
A nehezebb döntési képesség és az önmagunkért való kiállás nehezítése miatt könnyen a kimenekülést választhatjuk a kihívások elfogadása helyett. Persze lehet, hogy mi nem lépünk, de a sors intézkedhet helyettünk, a belső vívódásunkat kivetítve egy „külsős” megoldatja helyettünk a gondunkat, csak az nem lesz annyira kellemes. A hatást pár napig erősen érezhetjük, úgyhogy óvatosan ezeken a napokon, és bármilyen nehéz is, inkább döntsetek ti.

retrogradmerkurDecember 3-a elég zaklatott napnak ígérkezik.
Ezen napon a Merkúr bolygó megáll égi útján és egy kis gondolkodás után, december 4-én, elindul hátra felé. Ez a hatás egészen december 23-ig tartani fog, úgyhogy mindenkit arra biztatok, a karácsonyi készülődésnél legyen nagyon tudatos.
A hatás a logikus működésünket akadályozza, illetve akadályokat gördíthet a kommunikációnk és a közlekedésünk útjába. Könnyebben meghibásodhat, telefonunk, számítógépünk, de akár autónk is. Veszélyeket rejthet magában szerződések kötésénél is, ezért alaposan olvassatok át minden hivatalos papírt! Az apró betűs részt is! Ugyanakkor rávilágíthat életünk problémás pontjaira (mindenkinél más életterületet érinthet), főleg azokra, ahol struccpolitikát folytattunk.
Emellett ettől a naptól kezdve kb. egy héten keresztül „élvezhetünk” egy nehezítést, és a negatív gondolatok eredményeképpen akár kilátástalannak érezhetjük életünket, nem látjuk igazán tisztán céljainkat és azok megvalósulásának lehetőségét.
Persze a hatásnak van jó oldala is, használjuk az intuíciónkat, ami most nagyon jól működik. Remek alkalom pl. a problémás helyzetek megoldására, és vágyaink teremtésére a vizualizáció, a meditáció és bármilyen spirituális gyakorlat. Természetesen a tiszta módszerek keretein belül! Ugyanígy remek spirituális ismereteink és önismeretünk elmélyítésére is ez az időszak.
És ha ez nem lenne elég Telihold is lesz ezen a napon, ezzel elindul az elengedéses időszak. A következő két hét témája az elfojtott gyermekkori vagy anyaként megélt lelki sérüléseink feldolgozása lesz. Most nem elég felszínre engedni ezeket, hanem a feldolgozás folyamatához szükséges lesz kibeszélnetek magatokból, amit akár terápiás formában is megtehettek.

szaturnusz2December 5-én és 6-án kicsit visszakapjuk tisztánlátásunkat.
Bár már hátráló mozgásban van a Merkúr bolygó, ez a két nap mégis kicsit tisztább felfogást és tervszerű cselekvést hozhat, mert a Szaturnusz bolygó igyekszik kordában tartani az energiákat. Tehát érdemes kihasználni ezeket a napokat egy kis rendszerezésre, problémamegoldásra és terveitek gyakorlati megvalósítására.

 

skorpió_marsDecember 9-én a Mars bolygó átlép a Skorpió jegyébe.
A Mars bolygó ebben a jegyben otthonosan érzi magát, azonban inkább az ösztönös cselekvés lehetőségét hozza el számunkra. A döntéseinket erősen befolyásolják érzelmeink és megérzéseink, és kissé eluralkodhat rajtunk az önfejűség és a robbanékonyság. Az elszabadult indulat durvaságot, féltékenységet és fokozott harci kedvet hozhat.
A jó oldala, hogy taktikai érzékünk, vizsgálódó képességünk is jó formában van, így tudatos figyelemmel megnövekedett akaraterőnket saját céljaink szolgálatába tudjuk állítani.

felkiáltójelDecember 10-én fokozott óvatosság szükséges.
Lehetőleg ma ne hozzatok döntéseket, és próbáljátok elképzeléseiteket is kordában tartani, mert vágyaitok igencsak kiüríthetik pénztárcátok tartalmát. Ugyanígy a közlekedésben, és egyáltalán mindenhol a nap folyamán óvatosan, mert a túlpörgés balesetveszélyes helyzeteket okozhat. Az Uránusz és a Merkúr bolygó energiájának egyesülése alsó hangon is megzavarhatja idegrendszerünket, de a hátráló hatás még inkább növelheti a feszültséget.

December 13-án Luca napja lesz.
Luca napja nálunk félelemmel átitatott, a sötét erők élénküléséről szól, de más országokban a fény ünnepének tartják. Nekem ez utóbbi jobban tetszik, így én ezzel fogok azonosulni, de azért arról mindenképpen érdemes említést tenni, hogy ez a nap a varázslatokról szól, amikkel a bőséget és a szerelmet vonzhatjátok be az életetekbe.
Tulajdonképpen a mai nap túlzásokra hajlamos energiája a varázslatokhoz mindenképpen támogatást nyújt, és szerencsét vonzhat be az életünkbe.

December 15-én lehetőleg kerüljétek el a boltokat.
Pénzköltés szempontjából az egyik legveszélyesebb nap, legyetek nagyon tudatosak, mert gondolataitok olyan kiadásokba is belelovalhatnak, amire semmi szükség. A közelgő Karácsony a szeretet Ünnepe és nem a minél nagyobb ajándéké.

December 16-a és 17-e az újítások, változások lehetőségét hozza el.
Ez a 2 nap kimondottan előnyös, ha valami új dologba szeretnétek fogni, ami hosszútávon is eredménnyel kecsegtet. Ennek a napnak amúgy sem a napi rutinról kell szólnia, szükség van a változatosságra, kicsit kiugrani a megszokásokból. Hétvége lévén, mozduljatok ki otthonról, és tervezzetek különleges programot.

December 18-án Újhold lesz a Nyilas jegyében, ezzel egy újabb teremtő időszak kezdődik. Az Újhold energiájának köszönhetően, nagyon hatásosan tudjuk jövőnket formálni. Bármit képesek vagyunk megteremteni, amiben hiszünk. Egy igazi óriásugrást élhetünk át, ha bízunk magunkban.

szaturnusz2December 20-án a Szaturnusz (a karma bolygója) a Bak jegyébe lép.
A Szaturnusz bolygó ezzel abba az állatövi jegybe érkezik, amiben a legjobb hatásokat tudja kifejteni. Akik az évet saját fejlődésükre használták ki, nem adták fel céljaikat és megtették a szükséges változtatásokat, azok most learathatják a babért. Megtérülhet a befektetett munka, és azoknak a sikereknek, amiket ebben az időszakban elértek, hosszú éveken keresztül élvezhetik az eredményét. A nap hozhat számotokra egy váratlan, anyagi haszonnal kecsegtető lehetőséget, vagy egy támogató megjelenését.
Mindemellett párkeresőknek jó hír, hogy váratlanul a szerelem köszönthet be életükbe. Természetesen csakis azokra fog rátalálni, akik nem otthon ülve várják az álompárt, és azokra, akik valóban felkészültek az új pár eljövetelére.

baknapDecember 21-én 17 óra 16 perckor a Nap a Bak jegyébe lép. Ugyanakkor szinte azonnal utol is éri a Szaturnusz bolygót. Ugyanezen a napon lesz a Téli Napforduló is, így lehetőség nyílik ismét elvégezni a Lencsemágiát a téli időszak bőségéért, jólétéért.
A Bak jegyében járó Nap egyfelől hozza a visszahúzódás vágyát, ugyanakkor tudatosan ki kell jelölnünk határainkat, mert hajlamosak lehetünk túlzott terheket magunkra venni. Ennek a következménye pedig az lehet, hogy ízületeink, térdünk fájdalommal jelezhet a túlzásba vitt munkától. Kötelességtudatunk, kitartásunk viszont növekszik, így a ránk váró feladatoknak maradéktalanul eleget tudunk tenni.

December 25-én a Vénusz bolygó is átlép a Bak jegyébe.
A Vénusz ebben a jegyben nem érzi túl jól magát. Érzelmeinket korlátozottnak érezhetjük, felerősödhet a magány érzése is. Ugyanakkor tudatossággal, pozitív beállítottsággal, ennek ellentéte, az érzelmi biztonság is megjelenhet bennünk.
Óvatosan az ünnepi mértéktelen étkezésekkel, mert az arra érzékenyeknél ez emésztési problémákat okozhat.

December 28-án tegyük amit szívünk diktál.
A taktikai érzékünk, most vágyaink szolgálatába áll, így szenvedélyesen tudunk céljaink érdekében tevékenykedni. Viszont mindazokat a feladatokat, amik nem ínyünkre valók, leginkább halogatjuk. Hallgassatok belső hangotokra, és cselekedjetek megérzéseitek szerint!

Mindenkinek csodás decembert és Boldog Ünnepeket kívánok!

 

Dudás Mária asztrológus
06/30-4515002

Karácsonyi ajánlatunk!

 

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.