2018. szeptemberi horoszkóp – Lelki otthonunk kialakítása

szeptemberSzeptember régi elnevezése szerint Földanya hava, ennek megfelelően valódi földies, gyakorlatias dolgokat hoz számunkra. A hónap a lelki igényünk szerinti változások, józan átgondolások és a reális álmok megvalósításának időszaka lesz. A változások még mindig otthonunkat érintik, amit most lelki igényünk szerint alakíthatunk, rendezhetünk, vagy épp megszabadulhatunk a felesleges kacatoktól. Ez fizikai formában jelenthet pl. nagytakarítást, lomtalanítást, építkezést, bútorok cseréjét vagy akár költözést is, ha otthonunk nem támogatja lelki fejlődésünket és belső harmóniánkat. Az energiák támogatását szintén élvezhetik az iskolakezdők, iskolát váltók, és mindazok a felnőttek is, akik önmegvalósításukat segítő új tudás megszerzését tűzték ki céljukul.

11906-hetvegi-pihenes-kutyavalA földies energiák igénye, hogy saját pihenésünkről is gondoskodnunk kell, mert idegrendszerünk, főleg a hónap első felében igen érzékennyé válhat. Túlpöröghetünk, türelmetlenebbek, idegesebbek lehetünk, ami kapcsolatainkra is veszélyt jelenthet. Főleg a szeptember 10-e után kezdődő időszak válhat szenvedélyessé, hiszen a Vénusz a Skorpió jegyébe lép. Ez felszíthatja a féltékenységet, a birtoklási vágyat, a szeretetlenség érzését és robbanékonyabbak is lehetünk. A jó oldala viszont, hogy felszítja a szenvedélyt, így elmélyülhet, újjászülethet a kapcsolat, teljesen átadva magunkat az érzelmeknek. Természetesen lehet, hogy a vénuszi energiák pont abban fognak segíteni, hogy a nem működő, vagy még le nem zárt kapcsolatokat végleg lezárjuk. Egyfajta vízválasztó lehet a Vénusz bolygó e havi jegyváltása. Együtt, egyenrangú társként eredményesen változtathatunk, de csak akkor, ha közös utunk nem érkezett el egy olyan útelágazáshoz, ahol elválhatnak útjaink. Már jó ideje tudatosan azon dolgozunk, hogy fejlődésünk magasabb szintjére lépjünk, amiben most oda jutottunk, hogy a kapcsolatainkat is át kell gondolnunk. Megegyezik lelki igényünk szerinti út vagy vágyaink más irányba vezérelnek bennünket? Most nincs itt az ideje a halogatásnak, a probléma szőnyeg alá söprésének, mert ezzel csak elodázhatjátok a döntést, de a feszültség ettől még tovább növekedhet.

önmagunkA változások igényét, lelkünk biztonság iránti vágya indítja. Abban kaphatunk sorsikus segítséget, hogy a változások közepette is biztonságban érezhessük magunkat, és megszabadulhassunk a korlátozó helyzetektől, meggyőződésektől és rutinoktól. Érdemes most új elképzeléseket megvalósítani, amiben érzitek, hogy lelketek szabadon szárnyalhat, de mindig visszatérhet a biztonságos fészkébe.

A múlt hónapban a Mars bolygó végre irányt váltott és elindult előre, ezzel segítve bennünket, hogy most valóban elinduljunk sorsfeladatunk megvalósítása felé. Az augusztus végi történések utaltak a megoldandó feladatokra, amiket eddig halogattunk. És most végre érezzük, hogy feléledtek bennünk az energiák ahhoz, hogy valóban megtegyük a szükséges lépéseket.

Ugyanígy tapasztalhattuk, hogy egyre mélyebbről törnek felszínre tudatalatti emlékek, amelyek eddig korlátozták egyéniségünk kibontakozását. A felismerések időszakát éljük, amik segítenek abban, hogy tudattalan programjainkat felülírjuk és megváltoztassuk.

ujhold_mediMindazt, amit ebből megtanultunk a gyakorlatban kell kipróbálnunk, alkalmaznunk. Lehet, már nagyon tudatosnak gondoljuk magunkat, nagyon jól tudunk a szépre, jóra fókuszálni, és már magunkat is majdnem teljesen tökéletesnek látjuk. Viszont mi történik, ha mindennek ellenére, jön egy váratlan nehézség? Vajon ekkor is erősek tudunk maradni, és töretlenül bízunk a sors támogatásában? Vajon el tudjuk fogadni bármilyen helyzetben, hogy minden okkal történik? Vagy dühöngünk, másokra és az Univerzum „gonosz” erőire mutogatunk, ami/aki kiszúrt velünk?
Mindezek a helyzetek abban fognak segíteni, hogy rájöjjünk, mindenki halad az útján, miközben mindig jönnek új tapasztalatok és tanulni valók. Még akkor is, ha az ember úgy érzi, hogy ő már szinte minden fejlődési lépcsőfokot megjárt. Utunkon egyszerre vagyunk tanítók és tanulók is, ha akarjuk, ha nem.

RetrogradeA hónapban még vannak hátráló bolygók, bár szerencsére, már jóval kevesebben vannak. Emlékeztetőül nézzük meg először ezeket, a retrográd (hátráló) hatásokat.
A Szaturnusz április vége óta
hátrált, de végre szeptember 2-án megáll és egy kis idő után, 10-én elindul végre előre. Így korlátozó hatását már alig-alig érezhetjük, ha elégedett sorsikus feladatvállalásunk tekintetében, támogatónkká válik.
Szintén április vége óta hátrál a Plútó bolygó és ő még október elejéig így is marad. Még mindig számíthatunk arra, hogy le nem zárt ügyeink előtérbe kerülnek, és felkavarják életünk állóvizét. Legyetek tudatosak a váratlanul felbukkanó személyekkel, akik felkavarnak érzelmileg benneteket.
A hátrálók régi csapatához tartozik még a Neptunusz bolygó, ami június 23. óta hátrál. Változatlanul érezhetjük, hogy minden kissé zavaros, és áldozatnak érezhetjük magunkat, ha tudjuk feltétel nélkül szeretni saját önvalónkat.
A Neptunusz jó analógiája a megérzés, a feltétel nélküli szeretet, a meditáció, a művészet. Próbáljátok inkább ezeket használni, amikor problémás helyzetekbe kerültök, vagy amikor idegrendszeretek a pattanásig feszül.
A Bika jegyében tartózkodó Uránusz bolygó, augusztus 11-től hátrál és ez jövő év január elejéig így is marad. Mindenki életében másképpen jelenik meg, hiszen befolyásolja a hatást, hogy melyik életterületünket érinti. Az viszont biztos, hogy aki még mindig nem változtatott, azt most erőszakolni fogja, hogy lépjen végre.
A bolygó energiája mindazokban fog segítő kezet nyújtani, ami a változást szolgálja, és ami egyfajta eredetiséget képvisel. Magunkban kell megtalálni a szellemi szabadságot, ami mindenki számára elérhető. És ezt a szellemiséget, a magasabb szintű tudást, kell majd a mindennapi életünkben, a gyakorlatban is alkalmazni.
Az általános hatások közé tartozik, hogy a Szaturnusz-Uránusz bolygó egyesített bezártság jelzőrendszere majdnem a hónap végéig még erőteljesen működik. Tehát változatlanul igyekszik segíteni a sors abban, hogy az elavult, korlátozó helyzetekből kiszabadítson bennünket.

A hónap jelentősebb lehetőségeit elolvashatjátok itt!

Dudás Mária asztrológus
Dudás Mária
asztrológus
06/30-4515002

Ismerd meg magad!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.