2018. március – Részletek

Március 2-án Szűz Telihold és Tízmilliószoros nap lesz.
Egy újabb elengedős időszak következik, ami hatalmas erejével szeretne minket megszabadítani mindattól a meggyőződéstől, amit a megítéléstől való félelmeink generálnak.

befelé_figyelMárcius 4-én a nap energiája a visszavonulásban, álmodozásban, vágyakozásban, képzelettel teremtésben, és új célok megfogalmazásában segít. Érdemes önként elvonulni kicsit és átgondolni, mit is szeretnénk valójában. Támogatást kapunk abban, hogy belső érzelemvilágunkat könnyebben kifejezzük. Bár jól esik egymagunkban lenni, ugyanígy szívet melengető spirituálisan gondolkodó barátok közt tölteni időnket.

Március 6-án reggel a Kos jegyébe lép a Merkúr.
A visszafogott Halak jegyéből egy sokkal határozottabb és tüzes jegybe lép a gondolkodásunkra ható Merkúr bolygó. Most nehezebben hallgatunk, hamarabb formálunk véleményt, ami időnként bántó is lehet mások számára. Gondolkodásunk aktívabbá válik, csak úgy cikázhatnak fejünkben az ötletek. Igyekezzetek azért átgondoltak maradni.

Március 7-én hajnalban a Vénusz is átlép a Kos jegyébe.
A tüzes energia most megjelenik kapcsolatainkban, ami egyfelől vitás helyzeteket, meggondolatlanságot okozhat, másfelől sokkal önérvényesítőbbek lehetünk ezen a területen. Az időszak kedvez új barátságok kialakításában és abban, hogy új szerelem köszöntsön életünkbe.

négyelemMárcius 11-én a Mars lelkesedésével az újításokat kedvelő Uránuszhoz fordul segítségért, amit nem kedvel annyira a még maradék halakos energia. Szinte égünk a vágytól, hogy változásokért tegyünk és kitörjünk a megszokott dolgokból.
Mindeközben a Plútó is szenvedélyes tervekkel bombázza a nem igazán tisztán látó Napot. Igaz az energiák kedveznek a nagyszabású terveknek, de vigyázzatok a mértékre.
És ha még nem lenne ez elég a Szaturnusz is beszáll ettől a naptól a játékba, és úgy 3 napon keresztül érezhetjük hatását. A sorsbolygó, az energiájával igyekszik a gondolatainkat fékezni. Vigyázzatok, mert a túlzott akarás balesetveszélyes helyzetekbe sodorhat benneteket (ficam, törés). Közlekedésben is óvatosan, meggondoltan.

Március 13-án egy újabb szaturnuszi hatást köszönthetünk. A már Retrográd Jupiter felszínre hozhat régi érzelmi dolgokat, de jó indulatú szándéktól vezérelve, míg a Szaturnusz fékezi a hirtelen konfliktusok kirobbanás. Ne vágjunk bele azonnal a problémák megoldásába, hanem inkább gondoljuk át előbb milyen tanítás rejlik benne. A hirtelen megoldáskeresés problémákat okozhat.

újhold_halak_kicsiMárcius 17-én 14 óra 11 perckor a Halak jegyében köszönt ránk az Újhold.
Az Újholddal teremtő időszak veszi kezdetét, ami elsősorban abban segít, hogy megtanuljuk magunkat és másokat feltétel nélkül szeretni, minek köszönhetően álmaink is könnyebben megvalósulhatnak.

Március 18-án a Mars bolygó a Bak jegyébe lép.
A Bak jegye lefékezi a Mars lelkesedését és meggondolatlanságát, viszont céltudatosságunkat, kitartásunkat növelheti az energia. Tehát ettől a naptól kezdődően, lényegesen tervszerűbbek és kitartóbbak tudunk lenni.

Március 20-án 17 óra 17 perckor Tavaszi Napéjegyenlőség, ekkor kezdjük a Lencsemágiát a tavasz boldogsága és bősége érdekében.

Március 21-én 17 óra 1 perckor a Kos jegyébe lép a Nap.
A Nap ebben a tüzes jegyben igen jól érzi magát, és mi is örülhetünk, mert energikusabbnak érezhetjük magunkat. A tavasz közeledtével nagyobb kedvet érzünk ahhoz, hogy életünk is a virágba borulásról, az újjáéledésről szóljon.

Március 23-án óvatosan az indulatokkal, mert egy plútós hatás szenvedélyes indulatokat gerjeszthet, ami kapcsolatainkat érintheti, és egészen a szakításig, vagy nagy összeveszésekig is elvezethet. Emlékezzetek rá, hogy a Plútó sokszor téves gondolatokkal csábít (pl. féltékenység, szeretetlenség érzése), aminek semmi alapja nincs.

vitázásMárcius 24-én egy eléggé feszült hatást érezhettek. Egyfajta kettősség feszíthet belülről benneteket, a jövőbeli célokért azonnal cselekednétek, másfelől viszont előbb terveznétek, megalapoznátok a kivitelezést. Ez belső vívódást okozhat, nehezebben megy a döntés, és ahogy szokott ez lenni ilyenkor megtaláljuk a külvilágban azt az ellenfelet, akivel harcászkodhatunk önmagunk helyett. Tehát kerüljétek a konfliktusokat, és használjátok ki a jó oldalát, tűzzetek ki célt, de tervezzétek meg hozzá a lépéseket.

változás_tavasziMárcius 29-e sem a nyugalomról híres. Változás igénye dolgozik bennünk  a szerelemben, anyagiakban, de az azonnali változás nem megvalósítható, mert a régi, gyakorlati dolgok visszahúznak.
Könnyen lehet, hogy választanunk kell, hogy mindent felborítva teljesen megújulunk, vagy maradunk a régiben, mert nem tehetjük meg, hogy fenekestül felborítsunk mindent. Azonban utóbbinál is érdemes apróbb változtatásokat megtenni, mert az uránuszi energiák ezt követelik meg.
Főleg a női energiák igénylik a több szabadságot, és türelmetlenebbek is lehetnek az egy helyben topogástól. Azt azonban el kell fogadni, hogy most a férfi energiák nincsenek a topon, tehernek érezhetik az élet bizonyos feladatait.

Március 31-én Telihold lesz a Mérleg jegyében, ami segít elengedni a gyermekkorban belénk nevelt gondolkodásmódot, amivel saját egyéniségünk kibontakozását akadályozzuk. Tulajdonképpen a határt kell megtalálnunk magunk számára, hogy meddig nem önzőség, ha a saját céljainkért vagy csak a pihenésünkért teszünk.

Mindenkinek boldog tavaszi ébredést kívánok!

 

Dudás Mária gyermekasztrológus
Dudás Mária

06/30-4515002

A boldogságot választom!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.