Retrográd Merkúr – Mire figyelj ebben az időszakban?

retrogradmerkur

A Merkúr bolygó 2018-ban három alkalommal is látszólagos hátráló mozgást folytat. A havi horoszkópokban mindig elolvashatjátok az aktuális nehezítést, itt most csak általánosságban írom le, mire ügyeljetek ebben az időszakban. Ilyenkor nem érdemes nagyobb értéket vásárolni (pl. ingatlan vagy autó) és méginkább óva intenék mindenkit attól, hogy vásárlásoknál hitelt vegyen igénybe. Nem szerencsés szerződésekbe bonyolódni, mert könnyen olyan dologba húzhatnak be bennünket, aminek megisszuk a levét a későbbiekben. A három időszakban célszerű átgondolni az aktuális helyzetet, átszervezni azon életterületeinket, amikben elakadást, problémákat tapasztalunk. Mindenkinél más életterületet érint a retrográd mozgás, ami függ személyes születési horoszkóptól.

A Merkúr retrográd időszakai 2018-ban:
– 2018. március 23-tól április 16-ig a Kos jegyében hátrál, így egyfelől nehézséget okozhat a Kosos életterületünkön, másfelől ingerlékenyebbek, meggondolatlanabbak lehetünk, könnyen megsérülhetünk.
– 2018. július 26-tól augusztus 19-ig az Oroszlán jegyében végez hátráló mozgást. Felerősödhet az okoskodás, és ezt olyanoknál is tapasztalhatjuk, akik nem feltétlenül szakavatottak a témában. Ugyanígy eluralkodhat gondolati síkon a nagyzási hóbort is.
– 2018. november 17-én pedig a Nyilas jegyében kezdi a retrográd mozgást, esélyt adva számunkra, hogy meggyőződéseinket vizsgálat alá vegyük. December 2-án visszalép a Skorpió jegyébe, mélyebb vizsgálódásra adva esélyt, majd december 7-én indul előre még a Skorpió jegyében járva.

Nézzünk néhány általános tanácsot az időszakra vonatkozóan.

kapkodás

Ügyeljetek a mértékre!
A retrográd szakasz zavarhatja tisztánlátásunkat döntési ügyekben. Ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érezhetünk céljaink megvalósítására, azonban ebben az időszakban könnyen tapasztalhatjuk, hogy nem akarnak haladni a dolgaink és ez nem véletlen. Ilyenkor nem nagyon indulnak be az új dolgok, ha mégis erőltetjük, akkor annak csak kapkodás lesz a vége. Inkább a már meglévő ügyeinkre kell koncentrálni, a hibajavításokra, problémamegoldásokra, amikre eddig nem volt időnk, vagy halogattuk.
Minden, amit erőltetünk, az hibázáshoz vezethet, minek következményeként a bolygó irányváltása után kénytelenek leszünk visszatekinteni és kijavítani az elkövetett hibákat. Tehát erőlködésünkkel fölösleges munkát adhatunk magunknak.

A retrográd szakasz előnyös oldala
Ilyenkor minden lelassul, ha nem állunk ellen az energiáknak, és ebből jó dolog is kisülhet. Időt kapunk arra, hogy átgondoljuk ügyeinket, lehetőségeinket, az életünk eseményeit. Amennyiben elégedetlenek vagytok munkahelyetekkel ne most akarjatok változtatni. Ilyenkor a munkahelyváltás sem javallott, legalábbis anélkül nem, hogy átgondolnátok mi is a valós oka elégedetlenségeteknek. Ha ezt nem teszitek meg, akkor az új helyen ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznetek.

befelefordulas

Érdemes felülvizsgálni gondolati mintáitokat.
Ezeket a mintákat, meggyőződéseket gyermekkorunkban tanultunk. Retrográd szakaszban könnyebben ráláthattok azokra amik nem benneteket szolgálnak, és javíthattok rajtuk. Érdemes azt is megvizsgálni milyen elképzelések ellen tiltakoztok zsigerből, és vajon valós e ítélkezésetek vele kapcsolatban? Tanulmányozzátok az új ideológiákat, vizsgáljátok meg, próbáljátok ki működésüket, mielőtt elvetnétek azokat. A retrográd szakaszban tett felfedezések hasznotokra válhatnak később, amikor a Merkúr bolygó elindul előre. Lehet, hogy ekkor találjátok meg jövőtök sikeréhez vezető megoldást.

Nehézségek a kommunikációban, és a kommunikációs eszközök működésében.
A Merkúr bolygó retrográd szakaszban ködösséget okoz, ami a kommunikációban is megjelenik, ezért törekedjetek arra, hogy ne akarjátok senkire ráerőltetni saját elképzeléseteket. A másik probléma lehet, hogy saját gondolataitokat erőltetve, elbeszélhettek egymás mellett, vagy félreérthetitek egymást.
Az idegrendszeri pörgésnek köszönhetően pedig jó esetben csak belefáradtok saját gondolataitokba, rosszabb esetben ingerlékennyé, türelmetlenné válhattok.
Ahogy az emberi kommunikációban lehetnek fennakadások, úgy a „technika ördöge” is elemében van, akadályozva a műszaki eszközök általi kommunikációt. Lehetnek gondok pl. a telefonnal, internettel. De ezek sose véletlenszerű meghibásodások, hanem mindig jelet is közvetítenek felénk, lehet, hogy egy kicsit el kell csendesedni, befelé figyelni.
Emellett a döntések is hátráltatva vannak, ahogy ügyeink intézésében is lassúságot tapasztalhatunk.
A kommunikációs eszközökön kívül meghibásodhatnak más műszaki cikkeink is és az autónkkal is lehetnek problémák, ha elhanyagoltuk karbantartását. A káosz a közlekedésben is megjelenhet, óvatosak legyetek az utakon!

Nagy beruházásokat, hitelfelvételt ne erre az időszakra tervezzetek.
A retrográd Merkúr időszaka nem túl kedvező szerződések kötésére, így ha jövőbeli terveitekhez valamilyen nagy értékű dolgot szeretnétek megszerezni, ne most tegyétek meg! A szerződésben nem biztos, hogy észrevesztek mindent, és belemásztok egy olyan hitelbe, aminek aztán évekig nyögitek a részleteit.
Szóval várjátok ki a hátráló szakasz végét és csak utána gondolkodjatok el a beruházásotok szükségességén. Gondoljátok át anyagi lehetőségeiteket, és az igényeteket, mennyire kompatibilisek egymással. Az amit a retrográd szakaszban nagyon kedvezőnek gondoltok, egyáltalán nem biztos, hogy az is.

 

Dudás Mária gyermekasztrológus
Dudás Mária
asztrológus
06/30-4515002

Karácsonyi ajándékötletek!

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.