2017. szeptember 22. Őszi Napforduló – Lencsemágia az anyagi bőségért, biztonságért, új kezdetekért

2017. szeptember 22-én hajnalban éjszaka lesz az őszi Napforduló! A fordulati nap az új kezdetek lehetőségét hozza, s ekkor érdemes olyan szertartást végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain pedig ajánlott számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, és az elvégzett feladatokról. Mivel szeptember 20-án Újhold volt, ezért a teremtő időszak energiájához is segítséget nyújt a szertartás.

lencsemágia2017-ben szeptember 22-én 22 óra 3 perckor lesz az őszi Napéjegyenlőség ekkor lehetőség nyílik, a napfordulós Lencsemágia szertartásának az elvégzésére. A nap igazán alkalmas varázslatra, képzeletünk bátran szárnyalhat, csakis hitünk hiánya korlátozhatja teremtésünk fizikai megvalósulását és az új kezdetek beköszöntét.

A „lencsemágia” szertartását, egyedül is elvégezheted, de ha több ember energiája összerakódik, az megsokszorozza a hatást, ezért érdemes családi, esetleg baráti körben végezni.

A Napforduló előtti utolsó napon (szeptember 21-én) készítsétek el a lencsét főzeléknek, levesnek (hús nélkül!) vagy ha úgy tetszik salátának. A lényeg, hogy szertartásosan készüljön el az étel!

fehérgyertyaÍgy készítsétek el a varázslatos lencsét szeptember 21-én:
– Gyújtsatok gyertyát, körülöttetek és bennetek legyen nyugalom, belső békesség érzése. Akár valamilyen meditatív, mantra zenét is hallgathattok hozzá. Hangolódjatok rá teljesen a „varázslatos” étel elkészítésére, csakis a főzésre koncentráljatok és arra, hogy a most készülő étel anyagi biztonságot, bőséget, új kezdetek lehetőségeit, és fényt visz majd a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve ti is jobban bevonzzátok, bevarázsoljátok életetekbe mindezeket a csodákat. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasszatok HÉT kanálnyit.

Az első napon (szeptember 22-én, pénteken) gyújtsatok gyertyát, merjetek ki hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjátok, csakis arra gondoljatok, hogy ételetek anyagi biztonságot, bőséget, és új kezdeteket ad nektek az anyag szintjén.

A második napon (szeptember 23-án, szombaton) ugyanabban az időpontban, mint előző napon, megint gyújtsatok gyertyát, ismét merjétek ki tányérotokba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csakis arra gondoljatok, hogy ételetek fényt, és új kezdeteket ad életetek lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

befelefordulasA harmadik napon (szeptember 24-én, vasárnap) szintén ugyanabban az időpontban, mint az előző két napon, újra gyújtsatok gyertyát az étkezés előtt, és miközben megeszitek a hét kanálnyi lencsét, csak arra gondoljatok, hogy ez az étel biztonságot, bőséget, és fényt ad nektek életetek szellemi szintjeire.

 

Ne feledjétek, hogy ez szertartás és nem egy egyszerű étkezés, ezért mindenképpen adjátok meg a módját! Lassuljatok le, csendesedjetek el és lazítsatok előtte! A gyertyát a szertartás végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsátok el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Semmiképpen ne fújjátok el a gyertya lángját!

Csodás bőségben, biztonságban és új kezdetekben gazdag és boldog őszt kívánok Mindenkinek!

Dudás Mária gyermekasztrológus
Dudás Mária
asztrológus
06/30-4515002

Mit hoz számodra az ősz?

 

 

 

 

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is!

Hozzászólások

2017. szeptember 22. Őszi Napforduló – Lencsemágia az anyagi bőségért, biztonságért, új kezdetekért — 2 hozzászólás

  1. Én hiszek a mágiákban. Szerintem része a hitnek, a pozitív gondolkodásnak , ami lelki megtisztulást, megerősödést eredményez….., és ezáltal a testünk is jól működik !

  2. Egyetértek :) A varázslatot mi magunk vagyunk a gondolataink által.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.